Räikkönen Schumacher rossz napjában bízik

2003.07.18. 20:40
A finn pilótát idegesíti, hogy a vb-cím kapcsán csak a két Schumacherről beszélnek.
A hétvégi Angol Nagydíj előtt valamennyi élcsapat igen komoly hangsúlyt fektetett a tesztelésekre, hiszen a silverstone-i futam után életbe lép a fejlesztési tilalom, vagyis a szeptember közepén megrendezésre kerülő monzai versenyig ugyanazt az utót kell használniuk a pilótáknak.

Schumacher rossz napjávan bízva

Az angliai pályát a McLaren "házipályájának" szokták nevezni, ebből adódóan várhatóan megnőnek az összetett pontverseny második helyén álló Kimi Räikkönen győzelmi esélyei. A sikerre nagy szüksége is lenne a 23 éves finnek, amennyiben utol akarja érni a címvédő, jelenleg nyolc pont előnyben lévő Michael Schumachert.

Az angol Sunnak adott interjújában kifejtette: mégha nem is sportszerű, bízik abban, hogy Schumachernek egyszer rossz napja, és akkor mindenképpen csökkenteni tudja hátrányát. "Én eddig kétszer estem ki, ő egyszer, javarészt ezért alakult ki a kettőnk közötti differencia. Ha Michael hibázik, mondjuk épp a következő futamon, biztos lehet benne, hogy búcsút inthet első helyének" - magyarázta.

Lauda Ralf Schumachernek kívánja az elsőséget

Hozzátette: bosszantónak tartja, hogy a világbajnoki cím kapcsán rendre a két Schumacher párharcáról beszélnek, őt pedig figyelmen kívül hagyják, noha a pillanatnyi állás szerint még mindig ő áll a második helyen. "Velem is számolnia kell, az esélyeket latolgatóknak" - jelentette ki határozottan.

Räikkönen szavait alátámasztandó, a háromszoros világbajnok, Niki Lauda a Bildben a két Schumacher képességeit értékelte. "Kívánom Ralfnak, hogy nyerje meg a sorozatot, de a 11 pont különbség tetemesnek mondható. Kivált, ha a Ferrari valami újdonsággal képes előállni Silverstone-ban. Ha viszont a két hét alatt nem sikerül rendezni a soraikat, akkor Ralf Monzára már át is veheti a vezetést, és akkor aligha tudják majd megállítani őt."