A Michelin beperelné Brawnt

2003.09.05. 15:28
A franciák rágalmazással vádolják a rivális csapataikat feljelentő Ferrari főmérnökét. A Renault technikai igazgatója szerint az új Michelin gumik jobbak a réginél.
Tovább folytatódik a Michelin-botrány. A francia gumigyártó abroncsait a magyar futam után szabálytalannak találták a verseny utáni, különleges ellenőrzésen. (Addig a gumikat csak az indulás előtt vizsgálták, ám Mogyoródon a Ferrari mérnökeinek figyelmeztetésére a versenybírák a leintés után is lemérték a Michelin abroncsokat, amelyek túl szélesnek bizonyultak).

A Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) felszólításának engedelmeskedve a Michelin új gumikat gyártott , melyek keskenyebbek, így a verseny végén is szabályosak maradnak, de a Ferrari mégis óvással fenyegette meg az ellenfeleket, mondván, már a Magyar GP előtt sem az előírásoknak megfelelő gumikkal versenyeztek.

"Brawn jelzésére változtatták meg a szabályokat"

Válaszul a Michelinn péntek reggel kommünikét adott ki, melyben közölte, rágalmazásáért valószínűleg bepereli Ross Brawnt, a Ferrari technikai igazgatóját. Az olasz csapat nevében Brawnt ismerte el nyilvános, hogy Magyarországon a Ferrari jelentette fel a rivális Michelines istállókat.

"Ross Brawnnak nincs joga ahhoz, hogy eldöntse, melyik gumi szabályos és melyik nem az" - állt a Michelin közleményében. - "Az FIA mindig is a futamok előtt ellenőrizte az abroncsokat, és Brawn jelzésére önkényesen változtatta meg a szabályzatot."

A Renault szerint jobbak az új Michelin gumik

A pályán kívüli vádaskodásra a Michelin a monzai aszfalton is válaszolt a Ferrarinak, illetve az olaszokat támogató rivális Bridgestone gumiszállítónak. Mike Gascoyne, a Renault technikai igazgatója szerint ugyanis az új, keskenyebb Michelinekkel gyorsabbak lesznek a francia autók.

"Csütörtökön remekül mentek a kocsijaink az új, immár teljesen legális Michelinekkel. Rögtön képesek voltak felvenni a versenyritmust, sőt, egy kicsit még növelték is az autók teljesítményét a régi, nem konform abroncsokhoz képest" - nyilatkozta magabiztosan Gascoyne.

Az angol szakember ennek ellenére nem zárja ki, hogy a Renault Monzában is a régi Michelin abroncsokkal indul, mert a "Renault kocsik kevésbé terhelik meg a gumikat, mint a többi csapat autói, és egyáltalán nem biztos, hogy megbuknának a verseny utáni ellenőrzésen."