Schumacher ismét megnyerte az időmérőt

2004.04.03. 13:02
Michael Schumacher az idei harmadik futamon, Bahreiben is az élről rajtolhat, miután szombaton könnyedén nyerte meg az időmérő edzést. Baumgartner a tizenkilencedik helyről, Raikkönen elől rajtolhat.
A Bahreini Nagydíj kvalifikációján Michael Schumacher könnyedén szerezte meg az első rajtkockát, a hatszoros világbajnok annak ellenére is az élen végzett, hogy két kanyarban is hibázott. A második a szintén ferraris Rubens Barrichello lett, majd a két Williams-BMW, Montoya és Ralf Schumacher, illetve a két BAR-Honda Sato és Button rajtolhat a második és a harmadik sorból.

Baumgartner Zsolt a Minardival épp csapattársa mögött, a 19. helyen végzett. A magyar pilóta csak a mcLarenes Raikkönent tudta megelőzni, aki viszont taktikai okokból nem futott gyors kört.

'Megpróbálom legyőzni Brunit'
"Csalódott vagyok, amilyen jól sikerült a tegnapi nap, olyan rosszul a mai. Az utolsó szabadedzésen nem tudtam elég kört menni az új gumikkal, így a szokottnál talán óvatosabb voltam. Csak az első szektorom volt jó, a másodikban és a harmadikban egyaránt elrontottam egy-egy kanyart. Mielőbb megpróbálom elfelejteni ezt a napot és mindent megteszek, hogy vasárnap a futamon legyőzzem Brunit. A taktikánk azonos lesz, remélem, sikerül" - nyilatkozta a mért köre után Baumgartner.
Nyilatkozatok

Michael Schumacher: "Nem mondhatnám, hogy hibátlan kört futottam, több kanyarban is hibáztam, de úgy látszik, ma ez is elég volt az első kockához. A pálya mindenkinek új és nehéz is, ezért volt több kicsúszás, mint általában, ráadásul a mi autónknak nem is igazán fekszik. Ennek ellenére bízom benne, hogy holnap sikeres versenyünk lesz, és remélem azt is, hogy a futam izgalmasan alakul és a nézők izgalmas bahreini futamot láthatnak."

Rubens Barrichello: "Meglehetősen jó kört futottam, ami viszont nem volt elég az első helyhez, mert Schumacher ismét remekül vezetett."

Juan Pablo Montoya: "Nagyjából elégedett vagyok a körömmel, persze lehetett volna sokkal jobb is. A pálya kétharmadáig minden jól alakult, de sajnos nem tudtam megtartani a tempót. Az utolsó kanyarban lelassult az autóm, s emiatt nem végezhettem előrébb. Az első rajtkocka elment, viszont bízom benne, hogy a futamon javítani tudunk."

Az időmérő végeredménye, a Bahreini Nagydíj rajtsorrendje:

1 M. Schumacher Ferrari 1:30.139
2 R. Barrichello Ferrari 1:30.530
3 JP. Montoya Williams 1:30.581
4 R. Schumacher Williams 1:30.633
5 T. Sato BAR 1:30.827
6 J. Button BAR 1:30.856
7 J. Trulli Renault 1:30.971
8 O. Panis Toyota 1:31.686
9 C. Da Matta Toyota 1:31.717
10 D. Coulthard McLaren 1:31.719
11 G. Fisichella Sauber 1:31.731
12 C. Klien Jaguar 1:32.332
13 F. Massa Sauber 1:32.536
14 M. Webber Jaguar 1:32.625
15 N. Heidfeld Jordan 1:33.506
16 G. Pantano Jordan 1:34.105
17 F. Alonso Renault 1:34.130
18 G. Bruni Minardi 1:34.584
19 Baumgartner Zsolt Minardi 1:35.787
20 K. Räikkönen McLaren mért kör nélkül Az időmérő percről percre

Öt pilóta után Baumgartner Zsolt az ötödik helyen áll, a menők csak a végén kerülnek sorra.

13.13: Massa, Heidfeld, Pantano, Bruni, Baumgartner a sorrend pillanatnyilag.

13.14: Webber kezdte meg a mért körét.

13.16:Az ausztrál jaguaros 1:32.625-tel a második időt autózta. Massa továbbra is az élen maradt.

13.17: A másik Jaguarban Klien 1:32.332-vel viszont megelőzte a brazilt, és átvette a vezetést.

13.20: Coulthard hat tizedet javított Klien idején, és vezet.

13.22: Da Matta remek kört ment és 2 ezreddel megelőzte Coulthardot.

13.24: Barrichello az első időmérőn csak a tizedik volt, így szokatlanul korán kellett kijönnie a második edzésre. Ezúttal viszont 1:30.530-cal vezet.

13.35: Barrichellót eddig senkinek nem sikerült megelőznia, a legközelebb Sato került hozzá, majd Button és Trulli következik.

13.37: Alonso nagyon elrontott egy kanyart, majd ki is csúszott. Csak a két Minardit tudta megelőzni, a 13. eddig.

Öt pilóta nem futott még gyors kört, a sorrend pillanatnyilag: Barrichello, Sato, Button, Trulli, Da Matta, Coulthard, Fisichella, Klien a sorrend.

13.43: Panis is jó kört ment, csakúgy, mint csapattársa korábban, és az ötödik időt futotta.

13.46: Michael Schumacher csak a negyedik időt futotta az első időmérőn, ezúttal viszont pillanatnyilag vezet, 1:30.139-cel.

13.48: Raikkönen ki sem ment a gyors körére. A finn kocsijában pénteken motort kellett cserélni, így legjobb esetben is csak a 11. helyről indulhatott volna. Azzal, hogy nem teljesített gyors kört, vasárnap az utolsó helyről, de a boxból is indulhat, valamint dolgozhatnak az autón éjszaka is a szerelők.

13.51: Montoya több mint négy tizeddel elmaradt Schumacher idejétől és még Barrichellót sem tudta megelőzni, így csak a harmadik.

13.53: Ralf Schumacher még Montoyánál is lassabb volt, csak a negyedik. Michael Schumacheré az idei harmadik pole pozíció is.