Fejek hullhatnak a McLarennél

2004.04.06. 15:36
A McLaren történetének leggyengébb szezonkezdete után David Coulthard, az istálló skót pilótája egy interjúban elárulta, nemcsak a kocsi megbízhatóságával van gond, a gép kasztniját már a tervezőasztalnál elrontották. Csapattársa, Kimi Raikkönen állítólag már a távozáson gondolkodik.
A McLaren-istálló sohasem kezdte még olyan gyengén a szezont, mint idén: három futamon összesen négy pontot szerzett a csapat.

A pontverseny tavalyi második helyezettje, Kimi Raikkönen idén még egy futamon sem tudott célba érni, kétszer motorhiba, egyszer váltóproblémák miatt kellett feladnia a. Csapattársa, David Coulthard az első két versenyen csak a nyolcadik, illetve a hatodik helyen tudott célba érni, és Bahreinben már az ő motorja sem bírta végig a távot.

"A kocsi egyszerűen lassú"

A csapat motorszállítója, a Mercedes Németországból származó információk szerint már kilátásba helyezte, hogy meneszti az egyik mérnökét, ha a közeljövőben nem javul a kocsik teljesítménye, hétfőn pedig David Coulthard árulta el egy rádióinterjúban, hogy hamarosan másoknak is távozniuk kell az istállótól.

"Nekem mennem kell, de hamarosan más emberek is kihullanak a McLaren-gépezetből. A motorsportban sikeréhesnek kell lenni, e nélkül nem megy" - nyilatkozta a BBC rádiónak a pilóta, akinek az idény végén lejár a csapattal kötött szerződése.

A skót felfedte továbbá, hogy nemcsak a motorral vannak gondok, hanem a karosszériával is.

"A gondok az autó tervezési hibáiból erednek, amelyek miatt a pilóták elveszítik az önbizalmukat. A kocsi egyensúlya nem rossz, ha gyors lenne, elégedett is lennék vele. Csakhogy a gép a kanyarokban és az egyenesekben is lassú" - beszélt nyíltan Coulthard.

A csapatfőnök elhanyagolja az istállóját

A tizenháromszoros F-1-es futamgyőztes szerint persze az istálló eléggé tehetős ahhoz, hogy újra legjobb legyen: "A McLaren lehetőségeit nézve semmi akadálya annak, hogy mi legyünk a leggyorsabbak."

Az idei gyenge eredmények után állítólag már az is felmerült, hogy az istállót a nyolcvanas évek elején felfuttató csapatfőnöknek, Ron Dennisnek is távoznia kell. A menedzsert sok kritika érte, amiért több időt foglalkozik a McLaren új bázisának, a wokingi McLaren Technológiai Központnak a létrehozásával, mint magával a csapattal és a versenyautóval.

Dennis viszont elhárította a kritikákat: "A Forma-1-ben minden egyes alkotórészből a legjobbat kell megszerezned, ha sikeres akarsz lenni. Az új központunk is szükséges a fejlődéshez. Meggyőződésem, hogy jó úton járunk."

Az istálló másik versenyzője, Kimi Raikkönen viszont már egyáltalán nem biztos, hogy osztja főnöke véleményét, a brit Guardian című lap értesülései szerint legszívesebben eligazolna a McLarentől.

A Ferrari elnöke kedveli Raikkönent

Az újság tudni véli, hogy a finn pilótának "elege van a sorozatos műszaki hibákból" és "attól sincs elragadtatva, hogy jövőre Juan Pablo Montoya lesz a csapattársa".

A Guardian szerint viszont az eddig egyetlen futamon győztes Raikkönen 2005-ig biztosan marad a wokingiaknál, hiszen addig szól a szerződése, utána viszont akár a Ferrarihoz is igazolhat.

"A Ferrari elnöke már többször is elmondta, hogy Michael Schumacher után a finnt tartja a legjobb F-1-es pilótának. Nem lenne meglepetés, ha nemsokára le is igazolnák őt" - vélekedik az újság.