Baumgartner: gyenge kocsival, utolsóként

2004.10.29. 00:00
A vasárnap véget ért Forma-1-es világbajnokság leglassabb pilótája volt Baumgartner Zsolt. Az első magyar Forma-1-es versenyző tizennyolc időmérőből tizenkétszer, ugyanannyi futamon kilencszer ért be utolsóként, ám a Minardinak két év után ismét pontot szerzett. A mezőny leggyengébb autójából valószínűleg a csapatvezetés szerint is a legtöbbet hozhatta ki: Baumgartnert a 2005-ös szezonra is megtartanák Stoddarték.
Január végén dőlt el, hogy Baumgartner Zsolt 2004-ben első magyarként, a Minardi-csapat színeiben indulhat a Forma-1-es világbajnokságban. Sokan kétkedve fogadták a pilóta sikerét, mivel tavaly, illetve azt megelőzően, a Forma-3000-es sorozatban valójában semmilyen eredményt nem tudott felmutatni a versenyző.

Néhányan már az indulás előtt biztosak voltak abban is, hogy a versenyző nem húzza ki a tizennyolc futamos szezon végéig, és még az idény befejezte előtt menesztik őt az istállótól. Végül nem ez történt, Baumgartner ott volt a rajtrácson - vagy legalábbis a boxutca végén - minden nagydíjon, mint ahogy meg is mondta még április elején: "A helyemre pályázni lehet, sokan akarnak Forma-1-es pilóták lenni, de az idén én vagyok a Minardi egyik versenyzője, és biztos vagyok benne, hogy én fogom végigvezetni a szezont."

Cáfolta a kétkedőket

A kaland Ausztráliában kezdődött, ahol Baumgartner korábban még soha nem körözött. A futamot a tizenhetedik helyről várhatta, mögötte három olyan pilóta volt, aki az éles időmérőn nem tudott gyors kört futni. Az első minardis verseny aztán nem sikerült jól a magyarnak, alig több mint tíz kör után a kocsi műszaki problémái miatt kiszállt a küzdelemből.

Két héttel később, Malajziában ismét a tizenhetedik kockán volt Baumgartner a rajtnál. A Jordan újoncánál, Giorgio Pantanónál gyorsabb kört ment, míg Szato és Alonso úgy kerülhettek mögéje, hogy kicsúsztak a mért körükben. A verseny jól alakult, annak ellenére, hogy egyszer lefutott a pályáról, négy kör hátrányban ugyan, de második próbálkozásra már sikerült célba juttatnia a gyengécske Minardit. Szereplésére csak Barrichello nyilatkozata vetett kissé árnyékot: "Ha Baumgartner nem tart fel, amikor le akartam körözni, harmadik lettem volna".

Pont nélkül

Az F-1 mezőnye Bahreinbe repült tovább, az ottani pálya mindenkinek új volt, hiszen idén először rendeztek versenyt az olajállamban. Baumgartner a kvalifikáción az utolsó időt érte el - csapattársa épp előtte végzett -, de nem kellett leghátulról rajtolnia, mert Raikkönen nem teljesített mért fordulót.

A tizenkilencedikről a futamon a tizennyolcadikra került, de valójában az utolsó helyről esett ki a 47. körben, motorhiba miatt.

Ausztrália és Ázsia bejárása után következett az imolai San Marinó-i Nagydíj, az első pálya, amelyet már Baumgartner is jól ismert, még F-1-es kocsival is, hiszen a szezon előtt teszteltek itt a Minardival. Ennek ellenére az időmérőn elrontotta a körét, kicsúszott, és a legjobb pozíciót megszerző Buttonhoz képest 26 másodperc hátránnyal ment át a célvonalon. A startnál viszont tizennyolcadik lehetett, mert Raikkönen és Fisichella el sem hagyta a boxutcát a kvalifikáción.

Schumacherrel focizott, Ecclestone-nal pezsgőzött
Ha valaki Forma-1-es pilóta lesz, nem csak ingyen járhatja be a világot, de találkozhat egy rakat sztárral, és részese lehet tucatnyi jótékonysági, illetve PR-eseménynek. Baumgartner Zsolt - bár nem rajong a futballért - tagja lett a Michael Schumacher vezette, autó- és motorversenyzőkből álló pilótaválogatottnak. A szezon közben olyan hírességekkel, illetve ellen játszhatott többezer néző előtt, mint Paul Gascoigne, Stefan Effenberg, Lothar Matthäus, az 1994-es vb-győztes brazil válogatott egyes tagjai, vagy a kosárlabdázó Dirk Nowitzki. A PR-események általában unalmasak, de néha azért szórakozhatott is a magyar pilóta: a szezon kezdete előtt a Városligetben a Minardi kétüléses autójával száguldozhatott egy Forma-1-es bemutatón. Ezt később Dél-Afrikában is megismételte, majd a londoni F-1-es parádén a Regent Streetet is meghódította, miközben közel háromszázezer szurkoló figyelte a kordonok mögül. Szezonjának fénypontja mégsem ez, hanem az indianapolisi pontszerzés volt: miután szerelői a vállukon hordozták a boxutcában, az F-1-főnök Bernie Ecclestone is leugrott egy pohár pezsgőre a Minardi-garázsba, hogy gratuláljon a nyolcadik helyhez.

A nagydíjon tizenötödikként intették le, négy kör hátránnyal - az előtte beérő Klien kettőt kapott -, ő volt az utolsó célba érkező. Viszont míg csapattársa, az olasz Bruni versenyben volt, a magyar mögött haladt.

Kudarcok Barcelonában

Barcelonában, a Spanyol GP helyszínén szintén szerzett már korábban vezetési tapasztalatokat a 23 éves pilóta, mégis addigi leggyengébb kvalifikációját sikerült csak összehoznia. Huszadik, utolsó lett, majd' egy másodperc hátránnyal Bruni mögött, és mivel mindenki ment mért kört, nem kerülhette el az utolsó helyet.

A futam talán még rosszabbul sikerült: először a tizedik körben futott a gyepre, majd a tizenkilencedikben végleg a kavicságyban végezte. Az utolsó helyről csúszott ki.

Monaco: az első majdnem pontszerzés

Monacót Baumgartner már a Forma-3000-ben is szerette, és ez a Forma-1-es eredményén is meglátszott: a 19. rajthelyről indulhatott, Brunit előzte meg néhány századdal.

A futamon szintén jól ment: bár a rajtot elrontotta, és így a harmadik kanyarig a biztonsági autó mögött haladt, kilencedik lett, kis híján pontot szerzett. Persze ez valójában három kört jelentett, ugyanis a nyolcadik helyen három kör hátránnyal végzett Panistól is épp három körrel maradt el. A győztes Trulli összesen hatszor körözte le őt. Ekkora hátrányt korábban Monacóban, száraz nagydíjon, csak a szintén minardis Pierluigi Martini kapott 1991-ben, de a magyar ráadásul úgy, hogy a futamot többször biztonsági autós periódus szakította meg, amikor a mezőny újra és újra összerázódhatott. (Martini tizenkét éve csak a tizenkettedik lehetett hasonló teljesítménnyel.)

A következő helyszín az összes pilóta által kitűnően ismert Nürburgring volt. Baumgartner a tizennyolcadik időt jegyezte az időmérőn, miután Coulthard és Fisichella mért kör nélkül végzett. A versenyre viszont már egy hellyel előrébb került, mert Bruni kocsijában motort kellett cserélni. A célba tizenötödik, utolsó helyen ért be, három kör hátránnyal, és megelőzte őt Bruni is, aki tizennegyedik lett.

Két év után szerzett pontot a Minardinak

Júniusban a sorozat ismét a tengerentúlra repült, a kanadai pályát még csak látásból ismerte a magyar versenyző. Nem is volt meglepő, hogy a tizennyolcadik, utolsó időt futotta. Bruni és Massa gyors kört sem teljesített, így kerülhetett eléjük a magyar.

A versenyen balszerencsés volt, ütközött Kliennel, megpördült, és bár ismét célba ért, újra ő látta meg utoljára a kockás zászlót, tizenötödikként, négy kör hátrányban.

Az Egyesült Államok legendás aszfaltcsíkján, Indianapolisban szintén nem indult még korábban Baumgartner, aki az időmérőn tizenkilencedik lett, egy hellyel és nyolc tizeddel Bruni mögött. Az utolsó Jarno Trulli nem futott gyors kört.

A versenye szerencsésen alakult, bár nem ment gyorsan, a sok kieső miatt hat körrel a vége előtt a nyolcadik helyen találta magát, és pontot szerzett. A futamon összesen nyolcan értek célba, a minardis magyar három kört kapott. A minardisok a vállukon hordozták a boxban, hiszen ezt megelőzően a 2002-es idénnyitón szerzett legutóbb pontot a gárda.