Újabb magyar versenyző a Minardinál

2005.02.02. 14:45
A Forma-1-es Minardi istálló szerződtette az Izraelben született, de Magyarországon élő Chanoch Nissanyt. A versenyző a csapat tesztpilótája lesz, igaz a versenyhétvégék pénteki napján nem, csak a futamok közötti időszakban fog körözni. Tavaly az első magyar F1-es pilóta, Baumgartner Zsolt szintén a Minardinál szerepelt.
Szerdán Tel-Avivban bejelentették, hogy a Minardi istálló tesztpilótának szerződtette a Budapesten élő, izraeli születésű Chanoch Nissanyt. A negyvenegy éves sofőr viszont nem indul a versenyhétvégék pénteki edzésein, csak próbaköröket fut a nagydíjak között.

Az aláíráson jelen volt Nissany, valamint Paul Stoddart, a Minardi tulajdonosa és Frank Tamás, a pilóta menedzsere is.

"Nagy feladat, de képes vagyok rá"

"Mint a magyar autós bajnok büszke vagyok" - mondta izraeli akcentussal, de magyarul Chanoch Nissany a megállapodást követően, majd angolra váltott. - "Örülök, hogy a csapat tagja lehetek, részt vehetek a munkában, és segíthetem a mérnököket. Öt éve vagyok autóversenyző, a Forma-1 nagy ugrás számomra, de képes leszek rá, hogy teljesítsem a rám szabott feladatokat".

Az izraeli üzletembernek renegeteg érdekeltsége van Magyarországon, már évek óta hazánkban él, és itt kezdett versenyezni is, így joggal mondhatta: "Izraeli polgár vagyok, de magyar pilóta!".

Izrael is bekapcsolódott a Forma-1-be

Stoddart szintén elégedetten beszélt a megegyezésről, kiemelte, hogy Nissany az első izraeli szereplő az F1-ben.

"Történelmi pillanat tanúi vagyunk, mert izraeli pilóta nem volt soha a Forma-1 közelében, most viszont mi szerződtettünk egyet. Chanochról csak jót tudok mondani, nagyon jó benyomást tett ránk a lelkesedésével, a tanulni vágyásával és a fizikai kondíciójával" - mondta a csapatfőnök. - "A tavalyi misanói teszteken is megmutatta mire képes, és ezzel a lehetőséggel még híresebbé teheti hazáját és önmagát is".

Izraelben az F1 még közel sem olyan népszerű, mint Európában vagy a tengerentúlon, de Stoddarték "fantasztikus fogadtatásban részesültek", és a sorozat népszerűsítése érdekében elhoztak egy 2 millió dollárt érő Minardi-makettet, amit a szállodájukban kiállítottak.

Nissany a futamok között ülhet autóba

Bár Nissany a versenyhétvégéken nem indul, azok között bőven lesz dolga, mert a Minardi teljesen új autót tervez az idei szezonra, és azt a nagydíjak között tesztelni is fogja.

"Új autót építünk, új motort kapunk a Fordtól, így nagy kihívást jelent a Jordan legyőzése. Egyetlen kocsink ötmillió dollárba kerül, ezért mindenképpen fel szeretnénk venni a versenyt velük, ha már a Ferrari megszorítására nem is gondolhatunk" - szólt Stoddart.

Ismét Frank Tamás segített

Chanoch Nissany szerződtetésében fontos szerepet játszott menedzsere, Frank Tamás is, aki Bernie Ecclestone F1-főnök küldöttjeként is volt jelen Tel-Avivban. Az Indexnek elmondta: "Feladatom, hogy a versenyzőimet elhelyezzem a Forma-1-ben, teljesítettem". Elárulta, a Baumgartner Zsolttal való szakítást "fájlalja", de nem akar bővebben beszélni róla, hogy idén miért nem ő képviseli az első magyar F1-es pilótát.

Helyette az osztrák tehetség, Patrick Friesacher útját egyengeti, akinek van esélye bekerülni a Minardihoz, mint hivatalos versenyző, és a héten valószínűleg el is dől, hol folytathatja pályafutását.

A szerződés anyagi háttere titok
Az izraeli-magyar kettős állampolgárságú Chanoch Nissany 2004 júliusában tesztelhetett először Forma-1-es versenyautót, akkor a Jordan silverstone-i edzésén vehette birtokba Nick Heidfeld sárga kocsiját.
A 41 éves pilóta mindössze négy éve kezdte a versenyzést a Formula kategóriában hamarosan magyar bajnok lett - Szász László és Cserkuti József segítette -, 2003-ban a spanyol World Series Light-sorozatban autózott, majd tavaly a Forma 3000-ben szereplő Coloni-csapat pilótája lett.
A kilenc éve Magyarországon élő üzletember Nissany nem ért el kiugró eredményeket az angliai debütálásán, a régóta anyagi gondokkal küszködő Minardinak ettől függetlenül felkeltette érdeklődését.
A versenyző harci kedve jottányit sem lohadt, és novemberben már az olasz istálló autóit vezethette, Misanóban. A lehetőséget természetesen nem ingyen kaphatta meg - egyelőre üzleti titok az összeg -, ám a csapatnál elégedettek voltak teljesítményével, és a következő teljes szezonra szerződést kötöttek vele.
A megállapodás szentesítésére szerdán tizenegy órakor került sor a tel-avivi Hilton Hotelben. Ennek értelmében az idény futamai közötti gyakorlásokon Nissany is az autó volánja mögé ülhet, így egyik álma teljesült, a másik, hogy versenyen is bemutatkozhasson, még várat magára.