Még mindig bizonytalan a Minardi indulása

Csütörtök délelőtt a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) képviselői megadták a rajtengedélyt a Minardi 2004-es autóira, ám részvételükhöz a rivális istállók egyhangú belegyezése is szükséges, és a Ferrari még mindig vonakodik. A Minardi tulajdonosa, Paul Stoddart már a hotelszobájában is kereste az olaszok főnökét, Jean Todt-ot, de késő estig sem sikerült megtalálnia, és ha péntek reggelig nem tudja megszerezni az aláírását, a kiscsapat autói nem indulhatnak az edzéseken, majd a futamon sem.
"Az autó átment a gépátvételen" - nyilatkozta csütörtök délelőtt a Minardi tulajdonosa Paul Stoddart, akinek istállója a tavalyi autóival akar indulni a 2005-ös szezonynyitó Ausztrál Nagydíjon. Mivel időközben a szabályok megváltoztak, ehhez az összes rivális istálló hozzájárulása is szükséges, ám a Ferraritól még mindig nem kapott engedélyt. Ráadásul az olaszokhoz reggel kapcsolódott a Red Bull Racing is.

Jean Todt hajthatatlannak tűnik

A Minardinak nem sikerült időben elkészítenie az új autóját, ennek ellenére mindenképp ott akar lenni a rajtrácson vasárnap, és ehhez kérte az ellenfelek beleegyezését, amit nyolc azonnal meg is adott.

A Ferrari főnöke, Jean Todt viszont ódzkodik aláírni a dokumentumot, és már a Red Bull új főnöke, Chris Horner is csatlakozott hozzá. Előbbi nem indokolta meg, miért vonakodik, míg utóbbinak azzal lehet gondja, hogy ő nem, csak istállójának elődje, a Jaguar vezetői írták alá a Minardi engedélyét még múlt ősszel. Ha csak rajta múlna, szinte biztosan rábólintana Stoddart kérésére, jóval nagyobb problémának tűnik Todt ellenkezése.

"Nem tudom elérni"

A helyzet már addig fajult, hogy Stoddart a szállodai szobájában akarta felkeresni a Ferrari vezetőjét, és megkérni, adja áldását az indulásukra, csak hogy a francia csapatfőnököt nem találta ott.

"Nincs a szobájában, nincs a hotelban, a telefonján nem tudom elérni. De hagytam üzenetet mindenhol, remélem, hamarosan csörögni fog a mobilom. Nem szerettem volna, hogy még péntek reggel is ezen kelljen görcsölnünk, de úgy látszik, így lesz" - nyilatkozta Stoddart ausztrál idő szerint késő este az f1racing.net tudósítójának.

Ferraris tárgyakat égethetnek a szurkolók

Az ausztrál üzletember hazai pályán mindenképp indulni akar, és az engedély megszerzésére ottani idő szerint péntek tizenegy óráig - hajnali egy Magyarországon - van lehetősége, akkor kezdődik ugyanis az első szabadedzés. Ha nem sikerül, a nyitóedzéseken biztosan nem indulhat az istálló.

Stoddart korábban jelezte, ha a futamra sem kap rajtengedélyt, szurkolói sosem látott tüntetést szerveznek a Ferrari ellen, amelyen az olaszok ajándéktárgyait (modellautót, vörös pólókat) fogják elégetni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25