Montoya három futamot is kihagyhat

A hétvégén teniszsérülést szenvedett Juan Pablo Montoya válltörése súlyosabb a vártnál: három hétig nem mozgathatja a karját, míg a teljes gyógyuláshoz legalább öt hét kell. Eszerint két futamról biztosan hiányozni fog, míg a harmadikra éppen csak felépülhet.
Az előzetesen jósoltakkal szemben nem egy, hanem várhatóan három futamot kell kihagynia a hétvégén teniszezés közben megsérült Juan Pablo Montoyának.

Legalább öt hét pihenő


Juan Pablo Montoya
A McLaren-Mercedes pilótája edzőjével ütögetett, amikor elcsúszott, és ráesett a vállára. Az első vizsgálatok hajszálrepedést mutattak ki, de úgy tűnt nem komoly, és maximum a hétvégi bahreini versenyről fog hiányozni. A Gazzetta dello Sport internetes oldalának értesülései szerint viszont hétfőn késő este újra megvizsgálták a törött csontot, és az eredmény komolyabb sérülést mutatott ki, melynek gyógyulási ideje legalább öt hét.

Az orvosok szerint Montoya három héten át egyáltalán nem mozgathatja a karját, majd még két hét kell, hogy újra teljesen terhelni tudja. Ez azt jelenti, hogy Bahreinben, majd három héttel később San Marinóban biztosan nem indulhat, míg a Spanyol GP-re talán már felépül.

De la Rosa lehet a beugró

A csapat egyelőre nem jelölte meg, ki helyettesítheti a kolumbiai versenyzőt, de a legesélyesebb a team harmadik pilótája, a spanyol Pedro de la Rosa. Ő idén eddig a pénteki szabadedzéseken szerepelt, remek eredménnyel, egyszer első, egyszer második lett.

Azt viszont még végképp nem tudni, hogy az ő helyére ki ugorhatna be, ugyanis a McLaren negyedik sofőrje, Alexander Wurz eddig még nem vezethette az MP 4/20-as autót: túl magas, és egyszerűen nem fér bele.

Montoya a vb-címről is lemondhat

Ön kivel helyettesítené Montoyát?

A legutóbbi, Malajziai GP-t a BAR-Honda pilótája, Takuma Sato vírusfertőzés miatt hagyta ki, míg Mark Webber repedt bordával futotta végig. Bahreinben a japán már indul, és természetesen az ausztrál is rajthoz áll.

Montoyának - ha valóban legalább két futamon pihennie kell - valójában a világbajnoki reményei is meghiúsulnak, nagy szerencse kellene ahhoz, hogy a hiányzásai ellenére is bele tudjon szólni a vb-harcba. Ezt különösen sajnálhatja, hiszen két futam után harmadik a pontversenyben, nyolc egységgel a vezető Fernando Alonso mögött.

A Bahreini Nagydíjat április 3-án, a San Marinóit április 24-én, míg a Spanyolt május 8-án rendezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25