'Sokan ölnének a helyemért'

2005.06.16. 21:55
A BAR-Honda tesztelője, Anthony Davidson jövőre állandó versenyző lehet a Forma-1-ben, mert Jenson Button szinte biztosan elhagyja az istállót. Erről csak álmodhat az idei indianapolisi ötszáz mérföldes verseny győztese is, bár van olyan tengerentúlon induló pilóta, aki visszautasította az ajánlatot.
A Williams-Button-BAR paktum miatt szinte biztos, hogy a szezon végén Jenson Button elhagyja a BAR-Hondát, és a Williamshez szerződik.

A huszonöt éves angol pilóta tavaly már megegyezett az átigalozásáról, de akkor a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) bizottsága megtiltotta a csapatváltást. A testület úgy határozott: 2005-ben még az amerikai-japán gárdánál kell maradnia, viszont ha az idei Olasz GP előtt a pontversenyt tekintve nem lesz esélye a vb-címre, eligazolhat.

Button távozása elkerülhetetlennek tűnik


Anthony Davidson
Button az eddigi nyolc futamból csak haton indulhatott a team eltiltása miatt, pontot még nem is szerzett, így lehetetlennek tűnik, hogy a monzai futamig a vb-éllovas egységeinek legalább háromnegyedét összegyűjtse. Ehhez a pillanatnyilag 59 pontos Alonso mögött 44 pontra lenne most szüksége.

A Williamsnek két megbízható pilótája van, ám vagy Nick Heidfeldnek, vagy a német nagyszerű teljesítménye miatt háttérbe szorult Mark Webbernek távoznia kell.

Davidson is esélyes a helyére

A BAR üres helyére esélyesek között felmerült már Heidfeld, Rubens Barrichello, David Coulthard és tesztpilótájuk, a 2004-es pénteki tréningeken brillírozó Anthony Davidson neve is.

A fiatal britet a temgerentúli Champ Car több csapata is meg akarta szerezni, de ő mindegyiknek nemet mondott az F1-es hely reményében. Sőt, az Amerikában versenyző, idei Indy 500-győztes Dan Wheldon is azon dolgozik, hogy mielőbb az F1-be igazolhasson.

Még Wheldonnak sem megy könnyen


Dan Wheldon
"Rengeteg srác van, aki ölni tudna a helyemért. Nem véletlen, hogy nem akartam Amerikába menni" - nyilatkozta az Autosport című szaklapnak Davidson.

A tengerentúlról Wheldon lehet a legesélyesebb az F1-es indulásra, ám még nagyon távol van tőle. "A Forma-1-be akarok kerülni, de nem azért, hogy a létszámot gyarapítsam. Olyan csapatot szeretnék, amellyel világbajnok lehetek" - nyilatkozta a Daily Telegraph-nak Indianapolis bajnoka, aki Graham Hill 1966-os sikere óta az első angol, aki megnyerte a világ leghíresebb autóversenyét.

A 27 éves pilóta az Indycar-sorozatot is vezeti, idén hatból négy futamon győzött.

A Red Bullnak van amerikai pilótája

Szintén a Forma-1-felé tart a 22 esztendős amerikai Scott Speed, aki az európai központú GP2 kategóriában fut. Sőt, álmához egy nagy lépéssel került közelebb, amikor a Red Bull Racing pénteki pilótájaként bemutatkozott a Kanadai GP szabadedzésein. A hétvégén hazájának nagydíján próbálkozhat újra. "Boldog vagyok, hogy bemutatkozhattam a Forma-1-ben, és rettentő büszke, hogy a hazámban is körözhetek. De a célomtól, hogy én legyek a következő amerikai világbajnok, még nagyon messze vagyok" - értékelt.

Danica Patricket hoznák, de nem jön


Scott Speed
Akad viszont olyan is, akit vinni akarnak az F1-be, ám ő ezt nem szeretné. Az Indy 500-on negyedik Danica Patrick egy BAR-Hondát vezethetett volna az Amerikai GP-n, de visszautasította az ajánlatot, mert úgy gondolja, nem tehetsége miatt számítottak volna rá, hanem mert nő.

A Forma-1 legutóbbi Egyesült Államokból érkezett résztvevője az utolsó amerikai nemzetiségű F1-bajnok, Mario Andretti fia, Michael volt, de 1993-ban még a szezon vége előtt elhagyta a McLarent, és visszatért az Indycarba. Mario 1978-as sikere óta Észak-Amerikából csak az 1995-ös Indy 500 győztese, a kanadai Jacques Villeneuve tudott csúcsra jutni az F1-ben, 1997-ben.