Ferrarikat törtek a Hungaroringen

A hétvégén először versenyzett a Magyarországon a Ferrari Challenge nevű autós sorozat mezőnye. A pilóták szinte mind milliomosok, akik kedvtelésből vezetnek, speciális Ferrari 360 Modena típusú gépeket. Egy magyar résztvevő is volt.
Sosem körözött még esőben a Hungaroringen Forma-1-es Ferrari, a márka utcaihoz hasonlító modelljei viszont már az első mogyoródi versenyükön küszködtek a vízzel.

A Ferrari Challenge nevű sorozat a múlt hétvégén először látogatott Magyarországra 360 Modena típusú gépekkel, és a vasárnap délelőtti futamokon a monszunnal is megküzdött.

Fapados Ferrarik


Tekintse meg képeinket!
A kocsik első ránézésre megszólalásig hasonlítanak egy mindennapi Ferrarira, csakhogy ezeknek műanyagból van a karosszériájuk, és szinte teljesen 'ki vannak belezve': luxusnak nyoma sincs, kormány, versenyülés, váltó, na meg méretes tűzoltókészülék maradtak a kabinban.

Versenyre építették őket, és - többnyire - amatőr pilótáik nem is kímélték azokat: koccanások, ütközések benne voltak a játékban, mi sem bizonyította ezt jobban a paddockban tárolt totálkárosra tört modell.

Milliós kár naponta

A kár több millió forint naponta, de ez az indulókat nem terheli meg nagyon, sőt. Mindenki saját vagy 2-2,5 millió forintért bérelt Ferrarival vesz részt: szinte kivétel nélkül olyan Ferrari-tulajdonosok, akiket nem elégített ki a sztrádán való száguldozás, és versenypályán is ki akarták próbálni magukat.

Vettek egy csodaautót, aztán még egyet, amellyel már versenyezni lehet, befizették a háromnegyedmillió forintnak megfelelő nevezési díjat, és már rajthoz is állhattak.

Magyar is volt a mezőnyben
Szinte természetes, hogy egy magyar amatőr is bemutatkozott a sorozatban: Jánosi Sándor a Hungaroringen először indult a Ferrari Challenge-en. Kibérelt egy szép fekete gépet, és kipróbálta, mit tud. Elsőre nem is volt rossz, bár többször koccant, időeredményei alapján a középmezőnyben volt.

Szponzoraik - sajnos - nekik is vannak, így az autók fényezése nem a legszebb. Van narancssárga, feketéből kékbe világosodó, fakópiros, bilikék-narancs, ráadásul szanaszét matricázva.

Barátságos társaság

A társaság felettébb gazdag, de egyáltalán nem pökhendi. Ha valakinek sikerül a paddockba jutnia - itt állnak a szervizkamionok és a csapatok sátrai - már nyugodtan besétálhat a boxokba is, sőt, akár onnét nézheti a versenyt is. Nincs Forma-1-es szigor, igaz olyan mértékű profizmus sem.

A 450 lőerős autókon két-három szerelő dolgozik egyszerre, munkájukat a pilóta persze inkább csak szemmel követi, mint minden nagyobb autós bajnokságban.

GT-futam is volt a Ringen
A Ferrari Challenge-dzsel párhuzamosan olasz GT-bajnoki futamot is rendeztek a Hungaroringen. Ebben a kategóriában nagyobb teljesítményű autók, és nem csak Ferrarik, de Porschék, Maseratik, sőt, még jobbkormányos angol Lister Storm is indult.

A sorozat épp csak komolyabb, mint baráti szórakozás, a résztvevők, mivel nagyrészük Ferrari-tulajdonos, ismerik egymást. Van egy-két kiöregedett profi, mint például Mimmo Schiatarella, aki a kilencvenes években a Forma-1-ben is megfordult.

A Ferrarinak nem kell reklám

Boxcicákból is jóval kevesebb van, mint az F1-ben, a pilóták sem olyan jók, ennek ellenére a Ferrari 360 Challenge remek szórakozás mind a pályán, mind azon kívül. Leginkább a boxutcában, ahol rengeteg érdekes látnivaló akad. Különlegességét bizonyítja, hogy a futamokat sehol nem hirdették, mégis majdnem félig megtelt a Hungaroring főtribünje.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58