Felmentették a michelines csapatokat

Az indianapolisi futamot bojkottáló hét istálló új dokumentumokkal bizonyította az FIA-nek, semmiképp nem vehettek részt az Amerikai Nagydíjon, amelyen így csak hat autó indult el.
Felmentette az Amerikai Nagydíjat bojkottáló hét istállót a szabálysértések vádja alól az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség).

Indianapolisban a Michelin-gumiszállító tanácsára nem vett részt a futamon a McLaren-Mercedes, a Williams-BMW, a Sauber, a Renault, a Red Bull, a BAR-Honda és a Toyota, mert abroncsaikkal veszélyes lett volna a körözés. Azt kérték az autós szervezettől, állítsanak fel egy lassítót a kritikus 13-as kanyarban, de ezt elutasították, így mindössze a hat bridgestone-os autó indult.

Szerződés kötelezi az istállókat


Amerikai GP
Csütörtökön Max Mosley FIA-elnök Monacóban fogadta a hat teamet képviselő McLaren-főnököt, Ron Dennist és a Red Bull Racing vezetőjét, Chris Hornert. A menedzserek újabb bizonyítékokat mutattak be, amely alátámasztotta, hogy nem volt más lehetőségük, mint visszalépni az indulástól.

"Miután megvizsgáltuk a benyújtott új dokumentumokat, és konzultáltunk a két istállóvezetővel, kiderült, a hét gárda szerződésben van kötelezve, hogy engedelmeskedjen a Michelin utasításainak, amely Indianapolisban megtiltotta, hogy versenyezzenek" - szólt az FIA csütörtöki közleménye.

Biztosan nem kapnak büntetést

A szövetség emiatt megszüntette az eljárást, melynek utolsó ítélethirdetése eredetileg szeptemberre volt kitűzve, valamint javasolta a Motorsport Világtanácsnak, hogy semmisítse meg a június 29-én hozott elmarasztaló ítéletét, amikor is két pontban bűnösnek találta a hét csapatot.

Az FIA döntése a politikai belharcban is rettentően fontos előrelépés, azt jelzi, hamarosan véget érhet a Max Mosley és nyolc gárda közötti viszálykodás.

Végéhez közeledik a politikai harc

Az ellentét alapját leginkább az FIA-vezér 2008-ban bevezetendő szabálymódosításai adták, ám Mosley azok után hogy a múlt hétvégi Brit GP-n még fenyegette az ellenszegülőket, néhány napja meggondolta magát, és megváltoztatta javaslatait.

Az első hírek szerint az új, magasabb technikai színvonalat biztosító tervei tetszenek a teameknek, így az ellentétek csökkenni fognak, és hamarosan létrejöhet a megállapodás az F1-et meghatározó, 2008-ban életbe lépő új Concorde-szerződésről. Az egyezményt eddig csak a Ferrari írta alá, a többiek egy rivális autós sorozat, a GPWC (Grand Prix World Championship) létrehozásával fenyegetőztek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58