A Michelin elhagyhatja a Forma-1-et

Annak ellenére, hogy egy nyolcadik csapat is bejelentkezett a Michelin gumijaiért, a cég azt szeretné, ha két abroncsgyártó lenne a Forma-1-ben, ezért átengedné néhány csapatát a Bridgestone-nak. Szakértők szerint a francia márka a távozását készíti elő.
"A Forma-1-nek a jelenlegi elképesztő technikai színvonalú sorozatnak kell maradnia, amelyben a világ legnagyobb konstruktőrei versenyeznek remek szórakozást biztosítva a közönségnek és tapasztalatokat nyújtva a közúti autógyártásnak. Feltételezésünk szerint ehhez legalább kettő vagy még több gumiszállítóra van szükség" - adott ki nyilatkozatot szerdán a Michelin elnöke, Edouard Michelin.

Az FIA egyféle gumit akar

A kömmünikében a cég szorgalmazza, hogy kiegyenlítettebbé váljon a Forma-1, vagyis hogy az idén csupán három csapatnak - Ferrari, Jordan, Minardi - szállító Bridgestone jövőre új klienseket kapjon. Mindezt annak ellenére, hogy az Autosport című lap úgy értesült, hét idei istállójuk mellé már bejelentkezett a nyolcadik is. (Valószínűleg a Minardi.)

A sorozatot vezető FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) elnöke, Max Mosley már hónapok óta hangoztatja, egyforma abroncsot kellene használnia az összes gárdának, és 2008-tól mindenképp egyetlen ellátót akar.

Amerikában gyengült meg a Michelin pozíciója

A francia márka helyzete az F1-ben az Amerikai GP-n vált kétessé, amikor nem tudott versenyzésre alkalmas gumit adni a hét teamjének, ezért azoknak bojkottálniuk kellett a futamot. Mindössze a hat bridgestone-os autó indult el.

Nick Shorrock, a Michelin egyik igazgatója az Autosportnak elárulta: "A következő szezonra egyedül a Sauberrel van érvényes megállapodásunk, de dolgozunk rajta, hogy a többiekkel is hosszabbítsunk". Ez pontosan ellentétes a nagyfőnök szavaival, és a pletykák szerint a Toyota, valamint a Williams is arra készül, hogy 2006-ra a Bridgestone-nal szerződjön.

A Red Bull biztosan, a Toyota feltehetően váltani fog

Az pedig, hogy a jövőre Ferrari motorokkal induló Red Bull Racing a japán céghez pártol, majdnem száz százalék.

"Értékeljük a lehetőségeinket, majd döntünk" - érzékeltette a Toyota egyik szóvivője, hogy a Michelin helyzete nem a legszilárdabb az istállójuknál.

Forma-1-es szakértők szerint egyértelmű, hogy a Michelin már a távozását készíti elő: könnyedén kiszoríthatta volna a Bridgestone-t, ehelyett szándékosan növelni akarja saját konkurenciáját.

A távol-keleti abroncsellátó már korábban jelezte, nem akar kiszállni a Forma-1-ből.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04