Végéhez közeledik az F1-es belharc

Hamarosan rendeződhet a Forma-1 jövője: a hét elején az elszakadással fenyegetőző öt motorgyár képviselői egyetértésben kilenc istálló vezetőjével, eljutatták szabályjavaslataikat az FIA-nek. Ötleteiket nem hozták nyilvánosságra, de közleményük szerint azok hasonlítanak a nemzetközi testület elképzeléseihez.
Közelebb került a megállapodás a Forma-1-es politikai belharcban, miután a hét elején kilenc istálló és öt motorgyártó összeállította a 2008-ra tervezett szabályjavaslatait, és elküldte az FIA-nek (Nemzetközi Autós Szövetség).

A vita a három év múlva életbe lépő Concorde-szerződés miatt zajlik: az F1-et meghatározó kontraktus bizonyos technikai előírásokra vonatkozó pontjaiban nem ért egyet az FIA, konkrétabban annak elnöke, Max Mosley, illetve a legtöbb csapat.

Csak a Ferrari nem csatlakozott


Max Mosley
A 2007-ben lejáró jelenlegi megállapodás hosszabbítását eddig a Ferrari, a Red Bull Racing és a Jordan írta alá, ám utóbbi kettő is csatlakozott a GPMA (Grand Prix Manufacturer's Association) nevű szervezethez, amelyet hétfőn alapítottak. Az új szövetség az eddigi GPWC (Grand Prix World Championship) utódja, és teljes jogú tagja a Mercedes (DaimlerChrysler), a BMW, a Renault, a Toyota és a Honda, illetve a Ferrarin kívül az összes F1-es gárda.

Néhány napja még azzal fenyegetőztek, létrehozzák az ellen Forma-1-et, ám a legutóbb kiadott közleményük már konstruktív tárgyalások kezdeményezéséről szól. Az FIA első szabálymódosítási ötleteivel nem értettek egyet, ám miután Mosley egy közvélemény-kutatás eredményének hatására megváltoztatta nézeteit, közeledtek az álláspontok.

Tárgyalnának a szabályokról

Mivel a GPMA is a szurkolók érdekeit vette figyelembe szabálykönyvének megírásakor, további enyhülés várható. Bár elképzeléseiket nem hozták nyilvánosságra, a közlemény megerősíti, hogy az FIA érdekeihez hasonló Forma-1 kialakítására törekszenek. A sport technikai és jogi körülményeiben is igyekeznek az FIA-hez igazodni, és mielőbb szeretnének tárgyalni a módosítások konkretizálásáról.

"A GPMA mihamarabb találkozna az FIA képviselőjével - nyilatkozta a Toyota szóvivője, Andrea Ficarelli. - Ha az ajánlatainkat nem utasítják el, semmi értelme az F1 kettészakadásáról beszélni."

Mosley még nem nyilatkozott

Mosley új javaslataival az F1-et továbbra is a világ első számú és legfejlettebb autós sorozatának tartaná meg, de csökkentené a széria költségeit. A GPMA - a közleményük szerint - szintén erre törekszik, de egyelőre nem tudni, Mosleynak tetszik-e a szabálykönyvük.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58