Toyota- és McLaren-fölény Monzában

2005.09.02. 10:59
Öt futammal a vége előtt Fernando Alonso 24 ponttal vezeti a világbajnokságot, de Kimi Raikkönen még nem tett le róla, hogy utolérje. Az Olasz GP pénteki szabadedzésein utóbbi remekül szerepelt, míg riválisa csak a középmezőnyben végzett. Michael Schumacher kicsúszott, délelőtt egy McLaren, délután egy Toyota végzett az élen.
Keveset köröztek a pilóták az Olasz Nagydíj pénteki időmérőin: a múlt héten itt gyakorolt az összes csapat, a beállításaikat már megtalálhatták, ráadásul a pálya a motorokat és a gumikat is rettentően igénybe veszi.

Keveset köröztek

A tesztelőkkel együtt mindössze 17-en teljesítettek gyors kört az első tréningen, a leggyorsabb a mclarenes Pedro De la Rosa volt. Mögötte Mark Webber, Kimi Raikkkönen sorrend alakult ki, míg a két Renault mért eredmény nélkül zárt.

Délután már aktívabbak voltak a pilóták, a Toyoták és a Renault-k is bemutatkoztak. Utóbbiak közül az egyik az élen is végzett. A kék autók viszont csak a középmezőnyig jutottak, a vb-listavezető Fernando Alonso tizedik lett.

McLaren: hárman az első négyben

A mclarenek ellenben ezúttal is rettentő gyorsan mentek, Ricardo Zonta mögött sorrendben Juan Pablo Montoya, Kimi Raikkönen és Pedro De la Rosa végzett.

A Toyotán és a McLaren-Mercedesen kívül különösen erősnek tűnik a Williams-BMW is, Mark Webber délelőtt a második, később az ötödik, csapattársa, Nick Heifeld előbb ötödik, majd hatodik lett.

Küzdenek a ferrarisok

A Ferrarik egyelőre szenvednek: Michael Schumacher kicsúszott, és összetörte autóját, Rubens Barrichello ideje pedig csak a 16. helyre volt elég.

Az Olasz Nagydíj 1. szabadedzése percről percre

11.00: Megnyitották a boxutcát, több autó is a pályán van, hogy megtegye az első bemelegítő körét.

11.10: Nem nagyon köröznek a pilóták, mert a múlt héten az összes csapat itt, Monzában tesztelt.

11.12: Pedro de la Rosa futotta az első komolyabb időt - 1:22.875.

Az Olasz GP első szabadedzésének eredményei
1 P. de la Rosa McLaren 1:20.201 21 kör
2 M. Webber Williams 1:21.816 3
3 K. Räikkönen McLaren 1:21.842 5
4 JP. Montoya McLaren 1:22.078 6
5 N. Heidfeld Williams 1:22.351 3
6 R. Zonta Toyota 1:22.567 25
7 T. Sato BAR 1:22.577 13
8 M. Schumacher Ferrari 1:23.739 5
9 D. Coulthard Red Bull 1:24.001 4
10 V. Liuzzi Red Bull 1:24.166 21
11 R. Barrichello Ferrari 1:24.196 6
12 T. Monteiro Jordan 1:25.134 12
13 N. Kiesa Jordan 1:25.374 23
14 C. Albers Minardi 1:25.497 11
15 N. Karthikeyan Jordan 1:25.611 8
16 R. Doornbos Minardi 1:25.853 11
17 Toccacelo Minardi 1:25.896 17
18 J. Villeneuve Sauber 3 idő nélkül
19 J. Button BAR 2 idő nélkül
20 F. Massa Sauber 3 idő nélkül
21 C. Klien Red Bull 1 idő nélkül
22 F. Alonso Renault 2 idő nélkül
23 G. Fisichella Renault 2 idő nélkül
24 J. Trulli Toyota 1 idő nélkül
25 R. Schumacher Toyota 1 idő nélkül

11.19: Zontának, Kiesának és Liuzzinak is van már köre, de mindannyian De la Rosa mögött vannak.

11.23: De la Rosa javított az idején - 1:22.122.

11.36: A spanyol mclarenes tesztpilóta továbbra is vezet, Ricardo Zonta zárkózott föl mögé, ám hátránya több mint egy másodperc. Mögöttük Monteiro, Kiesa (Jordan), Toccacelo (Minardi) és Liuzzi sorakoznak.

11.43: Takuma Sato megtette első gyors köreit, 1:22.935-tel a második helyre jött föl. Még mindig csak hét pilótának van versenyképes ideje.

11.48: De la Rosa tovább faragta a legjobbját - 1:20.201. Továbbra is ő vezet, a többiek vigyáznak a motorjukra és a gumijaikra. Alig van valaki a pályán.

11.52: Az utolsó hét-nyolc percre rengetegen jöttek a pályára. Juan Pablo Montoya másodiknak jött föl.

12.00: Véget ért az edzés. Tizenhatan futottak gyors kört, De la Rosát senkinek sem sikerült megelőznie. Mark Webber végzett mögötte, majd Raikkönen, Montoya, Heidfeld következnek, igaz, ők alig néhány kört tettek meg. Michael Schumacher a nyolcadik.

A második szabadedzés eseményei

14.00: Elkezdődött a tréning, De la Rosa ment először a pályára.

14.02: Nicolas Kiesa követte, de a Jordan-Toyota motorja 200 méter után elfüstölt.

14.04: A spanyol mclarenes első köre 1:24.944 lett, de az első kanyarban sárga és sárga-piros csíkos zászló csúszós útra figyelmeztet. Lehet, hogy Kiesa kocsijából olaj jutott az aszfaltra.

14.10: Button, Barrichello, Trulli, Schumacher és Heidfeld is pályán van már. De la Rosa folyamatosan köröz, javított is az idején - 1:22.458.

A második pénteki tréning eredményei
1 R. Zonta Toyota 1:20.531 28 kör
2 JP. Montoya McLaren 1:21.583 10
3 K. Räikkönen McLaren 1:21.735 14
4 P. de la Rosa McLaren 1:21.922 24
5 M. Webber Williams 1:22.032 18
6 N. Heidfeld Williams 1:22.107 18
7 V. Liuzzi Red Bull 1:22.253 26
8 J. Trulli Toyota 1:22.278 22
9 G. Fisichella Renault 1:22.440 15
10 F. Alonso Renault 1:22.594 10
11 C. Klien Red Bull 1:22.600 11
12 M. Schumacher Ferrari 1:22.749 9
13 F. Massa Sauber 1:23.052 21
14 R. Schumacher Toyota 1:23.126 18
15 J. Villeneuve Sauber 1:23.208 17
16 R. Barrichello Ferrari 1:23.213 19
17 T. Sato BAR 1:23.223 23
18 J. Button BAR 1:23.415 26
19 D. Coulthard Red Bull 1:23.506 10
20 T. Monteiro Jordan 1:23.994 14
21 N. Karthikeyan Jordan 1:24.202 18
22 R. Doornbos Minardi 1:24.233 15
23 C. Albers Minardi 1:24.264 14
24 Minardi 1:25.245 21
25 N. Kiesa Jordan idő nélkül 1
14.12: Michael Schumacher lecsúszott a pályáról, de megfogta a Ferrarit. Legjobbja eddig 1:23.708.

14.16: Kimi Raikkönen első délutáni gyors körével átvette a vezetést - 1:21.735.

14.20: A Toyoták is megtették első köreiket pénteken, Trulli negyedik, Ralf Schumacher ötödik.

14.25: A három McLaren az élen - Raikkönen, De la Rosa, Montoya.

14.26: A két Renault-nak még mindig nincs gyorsköre pénteken, de Fisichella már a pályán van.

14.30: Michael Schumacher kicsúszott a Parabolica-kanyarban, és összetörte az autóját. A Ferrari hátulja rongálódott meg kissé.

14.40: Webber harmadiknak, Heidfeld negyediknek jött föl, az ötödik helyre szorítva Montoyát. A williamsek erősnek tűnnek.

14.42: Fernando Alonso teljesítette első mért körét pénteken, idejével a nyolcadik helyen áll.

14.47: Ricardo Zonta átvette a vezetést, a Toyota ideje 1:21.203. Montoya másodiknak jött föl, Raikkönen elé.

14.59: Schumacher Ferrarija új hátsó szárnyat és felfüggesztéseket kap, könnyen javítható.

15.02: Az utolsó autó is befejezte a körözért, az első hat - Zonta, Montoya, Raikkönen, De la Rosa, Webber, Heidfeld. Fernando Alonso a tizedik, a kicsúszott Michael Schumacher a 12. lett.