Százmillió euróért vinné Raikkönent a Toyota

2005.12.27. 10:17
Német lapértesülés szerint a Toyota is le akarja igazolni Kimi Raikkkönent: 2007-től kezdve, öt évre szerződtetnénk, szezononként húsz millió eurót keresne. A finn pilóta helye a McLaren-Mercedesnél bizonytalanná vált, miután egy hete az istálló leigazolta Fernando Alonsót.
Megindult a csata Kimi Raikkönen aláírásáért, miután a múlt hét elején a McLaren-Mercedes szerződtette Fernando Alonsót. A világbajnok 2007-ben kerül a Renault-tól az angol istállóhoz, így onnét Juan Pablo Montoya vagy Kimi Raikkönen biztosan távozik.

Trulli helyére vinnék

A McLaren-főnök Ron Dennis azt nyilatkozta, mindkettőjükkel tárgyalnak a folytatásról, de az olasz sajtó és Bernie Ecclestone állítják, Raikkönen a Ferrarihoz tart. A pilóta és az istálló is tagadta viszont, hogy előszerződést kötöttek volna, majd az utóbbi napokban bejelentkezett a finnért - konkrét ajánlattal - a Renault, valamint a BMW.

A hétvégén újabb kérője akadt, a Toyota. A Bild am Sonntag (BamS) című német lap állítja, a japán gyár öt évre szerződtetné Raikkönent, szezononként húszmillió eurós fizetésért. A felek közül senki nem erősítette és nem is cáfolta meg az újság értesülését, ám a BamS még azt is tudja, Jarno Trulli helyére érkezne Raikkönen, Ralf Schumacher mellé.

A Toyota a legvalószínűbb

A négy jelentkező körül - Ferrari, Renault, BMW, Toyota - utóbbinak a legjobbak az anyagi körülményei, idén több mint 400 millió eurót költhetett az F1-es projektjére. Jobbik pilótája egyértelműen Jarno Trulli volt, a szezon négyötödében lemosta a fiatalabbik Schumachert, aki viszont a szezon utolsó futamain a kocsin végzett módosítások miatt eléje került a pontversenyben.

Mindketten megbízható, gyors versenyzők, ám egyikük sem hasonlítható Raikkönenhez, aki több szakértő szerint idén még Fernando Alonsónál is jobban vezetett. A 100 millió euró öt évre tekintélyes összeg, ám valószínűleg kevés, ugyanis Raikkönen ugyanennyit keresett idén a McLarennél, és gázsija 2006-ban tovább növekedhet.

Raikkönen választ majd

A Toyota persze még költségesebb megállapodást is elbírna, így Raikkönen saját döntésén múlik, hogy bő egy év múlva a Ferrarihoz vagy hozzájuk igazol, esetleg marad a McLaren-Mercedesnél.