Briatore: A Renault-nak bevásárlás a Forma-1

Vacsora előtti bevásárláshoz hasonlította a Renault Forma-1-es programját Flavio Briatore, a gárda csapatfőnöke. A menedzser szerint sikerük titka, hogy nagyon megnézik, mire költenek, és már előtte eldöntik, mire van szükségük.
Közel 400 millió eurót költ évente Forma-1-es projektjére a Toyota, 2002-es bemutatkozása óta mégsem sikerült még egyetlen versenyt sem nyernie. Az összeg nagyjából feléből a Renault ellenben tavaly megnyerte a pilóta- és a konstruktőr vb-t is, idén két futam után újra vezeti mindkét sorozatot, két győzelemmel.

A Renault nem jár étterembe

A francia-angol team menedzsere, Flavio Briatore szerint a japánok hibája, hogy nem ésszel költenek, míg ők beosztanak minden centet.

"Ha a pénz nem számít, az olyan, mintha bemennél egy elitétterembe, ahol az étlap fantasztikus, ezért mindenbe belekóstolsz. Egy kicsit ebből, egy kicsit abból, mégis éhes maradsz, mintha nem is ettél volna" - idézte a bohém életstílusú csapatfőnök eszmefuttatását az autosport.com.

Kevésből is nyernek

Briatore szerint a Forma-1 a Renault-nak bevásárlás, de nagyon megnézik, mire adnak pénzt. "Mi úgy dolgozunk, mintha vásárolnánk. Tudjuk, mit akarunk vacsorára, megvesszük a hozzávalókat, és elkészítjük, amit szeretnénk. Ezt csináltuk most télen is, amikor az új szabályokhoz kellett alkalmazkodnunk, és újra jönnek az eredmények."

Az élcsapatok közül a Renault költi a legkevesebb pénzt, Briatore tavalyi sikereik után ezzel kérkedett is, de kétségtelen, hogy amit a vezetésével művel az istálló, valóban kivételes. Ilyen kevés pénzzel korábban senki nem nyert semmit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája