Kiborult a Renault Alonso megbüntetésén

2006.09.10. 00:52
Nehezen tudja elfogadni Fernando Alonso megbüntetését a Renault istálló. A team angol technikai igazgatója rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, látta Felipe Massa autójának számítógépes adatait, amik bizonyították, az utolsó kanyar előtti pontig időt nyert Alonso mögött, majd a Parabolicában elvette a gázt, és veszített egy keveset. A versenybíráknak azt mondta, Alonso miatt tette, és elhitték neki.
Nehezen tud belenyugodni a Renault, hogy Fernando Alonsót a szombati időmérő után megbüntették, mondván, feltartotta Felipe Massát annak utolsó gyorskörében: a spanyol három legjobb körét törölték, vasárnap nem a pályán elért ötödik, csak a tizedik helyről indulhat.

"Alonso nem tartotta föl Massát"

"Nem értem a büntetést, Alonso nem tartotta föl Massát. Rengetegszer megnéztük a videót, mintegy száz méter volt a két autó között, így Massa még szélárnyékba is került. Monzában mindenki ezt szeretné, nem tartottuk föl egyáltalán" - nyilatkozta szombat este Monzában egy rendkívüli sajtótájékoztatón Pat Symonds, a Renault technikai igazgatója.

Alonso, miután bő öt perccel az időmérő vége előtt defektet kapott, a boxba ment, amit 1 perc 34 másodperccel a tréning leintése előtt hagyott el. Monzában a leggyorsabb körök 1 perc 21 másodperc körüliek, így a Renault-snak igyekeznie kellett, hogy időben körbeérjen, és futhasson még egy mért kört.

A pályára néhány száz méterrel Massa elé tért vissza, és kettejük között a távolság nem is csökkent számottevően. A brazil gyorskörön volt, míg a világbajnoknak hajtania kellett, hogy folytathassa az időmérőt, és javíthassan eredményén.

Massa azt mondta, elhitték

A háromtagú, két olasz nemzetiségű bírából álló testület a Ferrari szolgáltatta számítógépes adtok és a videófelvételek alapján úgy döntött, a Renault akadályozta a Ferrarit, Alonsót elmarasztalták.

"Megnéztem a Ferrari telemetriáját, Massa faragott a hátrányából a hátsó egyenesben, gyorsabb volt a Parabolicában (az utolsó kanyar), mint addig bármikor. Aztán a kanyar közepén elvette a gázt. Nekem úgy tűnt, hibázott, ő azt mondta, azért, mert elvesztette a kocsijára ható leszorító erőt" - elemezte a helyzetet Symonds az autosport.com-nak.

Massának elhitték, amit mondott, Alonso, úgy tűnik, nem számított. (A brazil pilóta a második leghosszabb egyenesben nyert tizedeket nem kérte számon, csak az edzés után a kanyarban veszített három tizedről beszélt.)

Index lámpa a kocsikra?

Négy évvel ezelőtt még minden autó egyszerre volt a pályán a kvalifikáción, gyakran megtörtént, valaki azért nem javított, mert lassabb autók mögé került be, majd jött az egyéni időmérés, amikor egyszerre csak egy kocsi haladt az aszfalton.

Symonds szerint az utóbbi években az F-1 elfelejtette, mi a lényege: "Úgy tűnik, nem emlékszünk, milyen egy időmérő, milyen volt 2003-ig, amikor a mezőny fele azért panaszkodott, hogy forgalomba került. Úgy látszik, elfelejtettük, mi az az autóversenyzés. Politikailag korrektek lettünk, nem is tudom, mi jöhet ez után. Talán irányjelzőket szereltetnek a kocsikra, hogy lehessen látni, balra vagy jobbra akar-e menni valaki".

Idén lett divat a büntetgetés

Az idén kinevezett állandó ellenőr, Tony Scott Andrews érkezésével szaporodtak el a szombatihoz hasoló reklamálások - Schumachert kétszer, Alonsót egyszer sújtották -, ő az állandó tagja a háromtagú testületnek, amelyben két ember futamról futamra változik. Monzában egy olasz származású venezuelai, Enzo Spano és egy igazi olasz, Alessandro Tibiletti csatlakozhatott hozzá, ők ítélkeztek Massa feljelentése után.

Döntésük azért különösen súlyos, mert komolyan befolyásolhatja a világbajnokságot. Alonso 12 pont előnnyel vezet Michael Schumacher előtt, aki a második helyről rajtolhat. A Renault-snak a 10. pozícióból sokkal nehezebb lesz előre jönnie, mint az ötödikből lett volna.

A tizedik kockáról igen nehéz győzni

"Zseniális taktikánk volt rá, hogyan nyerjük meg ötödik posztról a versenyt, de tizedikről ez sokkal bonyolultabb. Nem csak az előzések miatt, hanem mert Monzában hagyományosan rázós az első kanyar, főleg a mezőny közepén" - mondta Symonds, akinek pilótája az időmérő első két harmadában igen gyors köröket futott, míg utolsó, a harmadban legjobb, később törölt fordulóját sérült autóval érte el. (A defektes abroncs lefaragta a kasztni jobb hátsó légterelőit.)

A határozattal abszolút kedvezményezett Ferraritól senki nem nyilatkozott Alonso büntetésével kapcsolatban.

A legpatinásabb olasz sportújság Alonso pártján van
"Egyértelmű, hogy Alonso a felvezető körében, amikor Massa előtt haladt, nem tudott volna gyorsabban menni: mindössze két másodperccel a tréning leintése előtt haladt át a célvonalon, így kezdhetett meg még egy mért kört. A maximumon volt, nehezen elképzelhető, hogy akadályozta volna a mögötte lévőt. De úgy látszik, ilyenek a szabályok" - írta egyik büntetés utáni tudósításában az olasz Gazzetta dello Sport című lap internetes oldala.