Lelepleznék a Ferrari és a BMW szabálykijátszó módszerét

Elképzelhető, hogy szabálytalan megoldást alkalmazott az Ausztrál Nagydíjon a Ferrari és a BMW, ezért az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) a következő futamtól kezdve módosítja az autók technikai ellenőrzését.

Megváltoztatja a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) a Forma-1-es autók fenéklemezének ellenőrzését, miután felmerült, a Ferrari és a BMW Ausztráliában kijátszotta az alkatrészre vonatkozó előírásokat - értesült az autosport.com.

A McLarennek tűnt föl

A melbourne-i nyitófutam után a McLaren-Mercedes jelezte a szövetségnek, szerinte a Ferrari olyan rugós szerkezetet használ, ami a technikai vizsgálatánál nem, a pályán, menet közben, nagyobb erőhatásnál viszont engedi a lemez meghajlását, az öt milliméteres tűréshatáron túl is. Így az egyenesekben kocsira ható leszorító erő és a gép légellenállása kisebb, vagyis az nagyobb sebesség elérésére képes.

A McLaren-mérnökök az olasz istálló boxában vették észre az autó alján lévő szokatlan szerkezetet, ami, ha valóban úgy működik, amint feltételezik, az egyenesekben hagyja felemelkedni a kocsi aljának elejét. Az öt millliméteren kívül szabályellenes a rugó is, mert mozgó alkatrésznek számít.

'Ha a Ferrari győz, ez van'

Az FIA hidraulikus rendszerrel ellenőrzi, mennyire hajlik az autók alja. A következő, Malajziai Nagydíjtól kezdve módosítják módszerüket, hogy a Ferrariéhoz és a BMW-éhez hasonló próbálkozásokat kiszűrjék.

"Mindig ez van, ha a Ferrari győz, azonnal panaszkodnak a többiek" - nyilatkozta az első versenyen a Ferrari szóvivője. Pilótájuk, Kimi Raikkönen fölényesen nyerte a GP-t, de ha az ellenfelek sejtése bebizonyosodik, az istálló előnye csökkenni fog.

Malajziában derülhet ki az igazság

Szakértők szerint viszont az is elképzelhető, az autó alja menetközben nem föl, hanem kis mértékben leereszkedik, a kanyarokban így biztosít előnyt, azaz a Ferrari teljesítményét nem fogja befolyásolni az új ellenőrzés. Ez kevésbé valószínű, de a hatás csak a versenyhétvégén derül ki. Bárhogy is változik a Ferrari és a BMW teljesítménye az első GP-hez képest, akkor elért eredményük nincs veszélyben, visszamenőleg nem fogják megbüntetni egyiket sem.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31