Massa lángoló autóval is győzött

2007.05.13. 13:34
A brazil majdnem rajttól célig vezetett a Spanyol GP-n, a boxban autója kigyulladt, de simán győzött. Hamilton második lett, és egyedül vezeti a világbajnokságot. Alonsónak csalódás a harmadik hely, Raikkönennek még nagyobb kudarc a kiállás.

A ferraris Felipe Massa könnyedén nyerte a Spanyol Nagydíjat a mclarenes duó, Lewis Hamilton és Fernando Alonso előtt. A brazil pilóta a szezon első kétszeres futamgyőztese, az angol újonc minden idők legfiatalabb versenyzőjeként egyedül vezeti a világbajnoki pontversenyt.

A vasárnapi futam izgalmasan indult, Massa és Alonso már az első kanyarban összeakadtak, amikor utóbbi kívülről próbálta előzni riválisát. Ő húzta a rövidebbet, ellenfele kitartott, a McLaren a kavicságyba sodródott, és bár visszajött, Hamilton és Raikkönen is elment mellette. A koccanásnál egyik autó sem sérült meg annyira, hogy ne tudta volna folytatni a körözést.

A pilóta-vb állása
1. L. Hamilton 30 p.
2. F. Alonso 28
3. F. Massa 27
4. K. Räikkönen 22
5. N. Heidfeld 15

Massa hamar elhúzott az élen, Hamilton lerázta Raikkönenéket. A finn klasszisnak nem volt szerencséje, autója még a tizedik kör előtt elektromos gondokkal tönkrement, fel kellett adnia a versenyt. Csapattársa ellenben biztosan haladt az élen, csak az első tankolásakor torpant meg, amikor benzin fröccsent a kasztnira, belobbant, ám az újraindulás után másodpercek alatt el is égett. Mázli volt, hogy egyetlen alkaltrész sem kapott lángra.

Néhány éve Massa elődjével, tavalyi csapattársával, a fél éve visszavonult Michael Schumacherrel történt hasonló az Osztrák GP-n, akkor a tüzet eloltották, és a német is megnyerte a versenyt.

A tűzeset után a 25. kör környékén történt az utolsó érdekes esemény, amikor Nick Heidfeld túl hamar hagyta el a boxhelyét, elvitte az egyik kerékanyakulcsot, ami a csavarral együtt leesett, így egy kört rögzítetlen jobb első kerékkel kellett mennie. Sikerült, visszatért a boxba, és helyrehozták a problémát.

Mintegy negyven kör tömény unalom várt a nézőkre, Massa ellen senkinek nem volt esélye, Hamilton könnyedén tartotta a második helyet, Alonso sérült autóval a harmadikat. A célba tizenmásodperces különbségekkel értek a pilóták, csak David Coulthard remek ötödik helye lett szoros, amikor a hajrára elveszett egy fokozat a váltójából. Első pontját szerezte az F1-ben Heikki Kovalainen, valamint a Super Aguri-nak Takuma Szato hozott egy egységet.

Győzelmével Felipe Massa a vb harmadik helyére jött föl, megelőzte csapattársát, Kimi Raikkönent. Az összetett versenyt Lewis Hamilton vezeti, aki 22 éves korával minden idők legfiatalabb éllovasa. Csapata alapítója, Bruce McLaren rekordját döntötte meg. Előnye két pont márkatársa, Alonso előtt.

A dobogósok nyilatkozatai
Felipe Massa: "A rajtnál estem át a legnehezebb pillanatokon, Fernandóval össze is akadtunk az első kanyarban. Keményen jött, de nem hagyhattam magam, végül én jöttem ki jobban az esetből. A tüzet én nem is láttam, szerencsére nem lett következménye. Onnét már egyenes volt a futam, nem jött közbe semmi."

Lewis Hamilton: "A rajt jól sikerült, előre jöttem egy helyet, majd még egyet, amikor Fernando lement az aszfaltról. Ekkor Raikkönen egy picit meglökött, de az autó nem sérült meg. Felipével nem tudtam tartani a lépést, de az, hogy egyedül vezetem a vb-t, egészen hihetetlen. Továbbra is csak azt mondhatom, az álmaim valósulnak meg a napokban".

Fernando Alonso: "Az első kanyar szorosra sikerült, kívülről próbáltam előzni, de végül éngem szorítottak ki. Az ilyen esetek után 99 százalékban mindkét autó azonnal befejezi, az enyém megsérült, nem volt olyan, mint előtte, jóval nehezebben lehetett irányítani. Ha Raikkönen nem esik ki, nem hiszem, hogy dobogós lennék. Természetes, hogy csalódott vagyok, itthon jobbra számítottam".

A Spanyol Nagydíj körről körre

14.00: Elindultak az autók a felvezető körre.

14.02 - Rajt: első próbálkozásra nem sikerült, Jarno Trulli autója nem tudott elindulni, ezt még időben jelezte, ezért lefújták a startot. Újabb melegítő kör jön, majd újabb rajtkísérlet. Trulli a boxból vághat neki a versenynek, sikerült az autóját újraindítani.

14.06 - Rajt: Massa tökéletesen jött el, a jól induló Alonso az első kanyarban kívülről aggresszíven megpróbált elmenni mellette, de a brazil kitartott, a világbajnok a kavicságyba sodródott. Visszatért a pályára, de Hamilton és Raikkönen is megelőzte.

1. kör: Massa, Hamilton, Raikkönen, Alonso a sorrend, hátrébb összeakadt Wurz és R. Schumacher, mindketten a boxba kényszerültek, a német kocsiján első szárnyat cseréltek, az oasztrákot betolták a garázsba.

3: Massa 2,5 másodpercre meglépett Hamiltontól, Raikkönen kevéssel mögöttük, Alonso a finn nyakán.

4: Massa folyamatosan húz el, a mögötte lévő trió között 1,5-1,5 másodperc a különbség.

8: Raikkönen autója lelassult, a Ferrari begurult a boxba.

9: Scott Speed bal hátsó kereke durrdefektet kapott a célegyenes végén, de az amerikai megfogta a gépet, majd leállította a füvön az autót.

13: Massa előnye már majd' nyolc másodperc Hamilton és 12 Alonso előtt. Mögöttük Kubica, Heidfeld, Coulthard, Kovalainen, Rosberg a sorrend.


Nézzen képeket a versenyből!

18: Massa 10 másodperces előnnyel jött tankolni, egy kevés benzin a kasztnira csöpögött és belobbant, amikor a Ferrari újraindult. Az üzemanyag hamar elégett, a tűz elaludt, a brazil simán visszajött a pályára. Nem lehet viszont kizárni, hogy az autó megsérült. Alonso is a boxban járt, neki nem akadt gondja.

21: Kubica is a boxban járt, a élen Hamilton, aki nehezebb autóval rajtolt. A két Honda összeakadt, Barrichello letörte Button első szárnyát.

22: Hamilton is kijött benzinért, majd nyugodtan visszaállt a versenybe.

23: Button szárnyát kicserélték, a Honda nagynehezen visszatért a pályára.

24: Heidfeld jobb első kerekét még nem tették vissza, amikor a pilóta elindult, magával vitte a csavarkulcsot, ami az anyával együtt leesett. Mázlija volt, egy kor alatt a kerék nem esett le, újra a boxba állt, és rendesen föltették a kereket.

27: Massa bő tíz másodperccel vezet Hamilton és mintegy hússzal Alonso előtt. A Ferrarin nincs nyoma hibának.

34: Az élen semmi nem történik, Massa oktat, már 13 másodperc fölött van az előnye. Hamilton biztosan Alonso előtt, majd Kubica, Coulthard, Rosberg, Kovalainen, Barrichello következik.

42: Massa rendben letudta második, utolsó tankolását. Coulthard az ötödik helyről állt ki tankolni, majd vissza a futamba.

45: Hamilton vezet, de még nem tankolt másodszor.

46: Hamilton tankolt, harmadiknak jött vissza Massa és Alonso mögé, de a spanyolnak még egyszer a boxba kell állnia. Ralf Schumacher, majd Nick Heidfeld kanyarodott a garázsába, mindketten feladták.

47: Alonso is letudta a kerékcserés tankolást, visszajött harmadiknak. Kubica, Coulthard, Rosberg, Kovalainen, Fisichella a sorrend mögötte.

55: Tíz körrel a vége előtt nincs változás, az utóbbi 30 körben semmi nem történt.

60: Öt körrel a leintés előtt csak a nyolcadik helyért van csata, a háromszor tankoló Fisichella elé került Takuma Szato, az olasz megpróbálja visszavenni a helyét, de nem tűnik túl esélyesnek.

62: Coulthard elveszíthetett néhány sebességi fokozatot - legalább a harmadikat - , gyorsan jön föl rá Rosberg és Kovalainen. A német-finn szinte biztosan megelőzi majd.

65: Massa biztosan nyert, idén ő az első kétszeres futamgyőztes. Lewis Hamilton második lett, és egyedül vezeti a világbajnokságot. Alonso futott be harmadiknak, Kubica, Coulthard, Rosberg, Kovalainen, Szato a további sorrend.

A Spanyol GP végeredménye
1. Massa Ferrari (B) 1h31:36.230
2. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 6.790
3. Alonso McLaren-Mercedes (B) + 17.456
4. Kubica BMW Sauber (B) + 31.615
5. Coulthard Red Bull-Renault (B) + 58.331
6. Rosberg Williams-Toyota (B) + 59.538
7. Kovalainen Renault (B) + 1:02.128
8. Sato Super Aguri-Honda (B) + 1 kör
9. Fisichella Renault (B) + 1 kör
10. Barrichello Honda (B) + 1 kör
11. Davidson Super Aguri-Honda (B) + 1 kör
12. Button Honda (B) + 1 kör
13. Sutil Spyker-Ferrari (B) + 2 kör
14. Albers Spyker-Ferrari (B) + 2 kör
Kiestek:
Heidfeld BMW Sauber (B) 48 kör után
R.Schumacher Toyota (B) 46
Liuzzi Toro Rosso-Ferrari (B) 21
Speed Toro Rosso-Ferrari (B) 11
Raikkonen Ferrari (B) 11
Trulli Toyota (B) 10
Webber Red Bull-Renault (B) 9
Wurz Williams-Toyota (B) 4