Hamilton kiakadt Alonso manőverén

2007.09.17. 18:17
Kiborult Lewis Hamilton, amiért a Belga Nagydíj első kanyarjában csapattársa, fernando Alonso leszorította őt a pályáról. A kétszeres bajnok másképp látja, szerinte az angol nem volt korrekt. Ron Dennis csapatfőnök szerint semmi különös nem történt.

Sportszerűtlennek tartja Fernando Alonso spái első kanyarbeli manőverét csapattársa, Lewis Hamilton: a spanyol leszorította a pályáról az angolt.

"Kemény volt, de fair nem. A külső íven nem mindig lehet bekanyarodni, ám ezúttal elég hely volt a pályán mindkettőnknek. Kiütött és annyira leszorított, amennyire csak tudott" - mesélt az Autosportnak a futam után az újonc.

A Belga GP rajtja után a két McLaren-Mercedes egymás melett ment be az első kanyarba, Alonso belül, Hamilton kívül.

"Látta, hogy ott vagyok. Úgy éreztem, elférek, mégis elfogyott előttem az út. Döntsék el, mi történt. Szerencsém volt, hogy van ott kifutósáv."

A televízió felvételeit vissza sem kellett nézni, egyértelmű volt, a világbajnok szándékosan taszította arrébb társát, bár ő ellentétesen látja.

"Meg akartam tartani a pozícióm és a külső ívre mentem, hogy minél jobban kigyorsíthassak. Láttam Lewist, de ő ahelyett, hogy elvette volna a gázt, lement a pályáról, és a biztonsági zónában gyorsított, hogy mellém érhessen" - hibáztatta Hamiltont a spanyol.

A két kocsi, miután az angol visszaért a helyes nyomvonalra, bő százmétert újra fej-fej mellett tett meg, így érkezett a szupergyors Eau Rouge-kombinációhoz. Hamilton egy keréknyivel talán előrébb volt, de az ív ezúttal is Alonsónak kedvezett.

"Az Eau Rouge-on nem fér át egyszerre két autó úgy, hogy ne üssék ki egymást, ezért elvettem a gázt" - mondta Hamilton.

Alonso elárulta, gondolta, mi lesz ellenfele reakciója: "Tudtam, hogy el fog engedni. Ez csak fizika és logika, ha a külső íven mész bele, engedned kell".

A nyolcvanas évek elején egy sportkocsi-versenyen az ex-F1-es Jackie Ickx és az akkoriban a Forma-1-ben kezdő Stefan Belloff megpróbáltak egyszerre átmenni az Eau Rouge-on: mindketten kicsúsztak, Bellof meghalt.

Ron Dennis csapatfőnök, aki Spában ismerte el, Alonso a Hungaroringen megzsarolta őt, aggódva figyelte a monitort. Amikor két kocsija összeért, ösztönösen a levegőbe is kapott, ám állítja, a spanyol manővere teljesen elfogadható.

"Semmi probléma nem volt az első körben történtekkel. Ha rivális csapatok pilótái lennének, senki nem beszélne róla. Versengő csapattársak, ezért tűnt föl a manőver."