Az év lúzere: Ron Dennis

2007.10.25. 18:18
Lehet keresni és találni legalább tíz pillanatot, amire rámondható, na itt veszített Alonso, itt ment el Hamilton vb-je. Akad viszont egy, amikor Ron Dennis ha azt teszi, amit rendre hangoztat, egy McLaren-pilóta most világbajnok lenne, Kimi Raikkönen meg maximum második.

Mindössze két pontot múlt, hogy a McLaren-főnök Ron Dennis neve nem az év embere cím mögé került: ennyi kellett volna két pilótája bármelyikének, hogy megelőzze Kimi Raikkönent, és világbajnok legyen. Nem sikerült, 110-109-109 arányban veszítettek, a szezon lúzerévé téve csapatvezetőjüket.

Kétségtelen, a 60 éves menedzser élete legnehezebb idényén van túl, melyben olyan kihívásokkal került szembe, amivel sem ő, sem más csapatfőnök nem találkozott még soha a Forma-1-ben.

A sértődékeny kétszeres bajnok, az újoncnak mondott, de bajnokként vezető Hamilton a végeredményt tekintve megoldhatatlan feladat elé állították.

Nehéz megmondani, ítélkezni, mit mikor és miért csinált rosszul. Nem tudni, jó döntés lett volna-e Alonsót első számú versenyzőnek kinevezni, vagy épp másodiknak visszaminősíteni, amikor a Hungaroringen megzsarolta Dennist.

Lehetetlen kitalálni, mi lett volna a helyes taktika a kémperben, mit tehetett, tehetett-e egyáltalán valamit, hogy ne zárják ki csapatát a konstruktőrök közül.

Lehet keresni és találni legalább tíz pillanatot, amire rámondható, na itt veszített Alonso, itt ment el Hamilton vb-je. Akadt viszont egy momentum, amikor ha azt teszi, amit rendre hangoztat - "mindent a csapat sikere érdekében" - egy McLaren-pilóta most világbajnok lenne, a ferraris meg maximum második.

Az utolsó előtti, Kínai Nagydíj rajtjánál Hamilton 17 ponttal vezetett Raikkönen előtt. Alonso kettejük között, 12 egységgel az angol mögött állt. A tehetség már megnyerhette volna a vb-t, de ha azt nem is, azt simán elérhette volna, hogy az idényzárón csak ő vagy Alonso, csupán a két McLaren-pilóta lehessen világbajnok: szerez négy pontot (5. hely), és Raikkönent el lehet felejteni

Hamilton vezetett is, útban volt saját, illetve a McLaren sikere felé, ám Dennis kockáztatott. Meg akarta nyeretni a futamot Hamiltonnal, de túl sokáig tartotta a pályán, túlzottan elkoptak a gumijai, és mivel tapasztalatlan volt, kicsúszott a boxutcában, nulla pontot szerzett.

Ha Dennis kiköti a rajt előtt: Lewisnak célba kell érnie legalább az ötödik helyen, négy pontot kell gyűjtenie, most mclarenes a bajnok.

Minden bizonnyal sikerült volna megcsinálniuk, hiszen felfedezettje addig csak egyszer lett ötödiknél rosszabb, és mindig elérte a célt. Kézenfekvő volt, a csapatérdek ezt kívánta. Lehet, hogy Hamilton vezeti a futamot, nyerni akar, de minek kockáztatni? Hozzuk ki új gumiért, legfeljebb nem elsőnek vagy másodiknak, hanem harmadiknak vagy negyediknek áll vissza a futamba, kit érdekel, azzal is bebiztosítjuk a McLaren bajnokságát.

Huszonöt évnyi F-1-csapatfőnöki, negyvenegy éves versenytapasztalatával viszont belelovallta magát Hamilton vb-győzelmébe, elcsábította a lehetőség, ami végül csapata kudarcához vezetett.

A legtöbb csapatfőnök egyik versenyzőjét jobban kedveli, egyértelmű, ráadásul Alonsón nem is volt sok szeretni való, főleg a zsarolás után nem. De a csapat az csapat, és ha valaki azt mondja, neki az a legfontosabb, akkor aszerint is kell cselekednie.

Ha nem így teszi, előfordulhat, csak második, vesztes lesz.