Taxisnak állt Michael Schumacher

Túl lassan fuvarozta a taxi Michael Schumachert, ezért a hétszeres F1-bajnok maga ült a volán mögé. Odaértek időben, a sofőr 100 euró (26 ezer forint) borravalóval gazdagodott.

Alkalmi taxisnak állt a napokban Michael Schumacher, amikor családjával együtt késésben volt a reptérről. Egy Gehuelz nevű bajorországi faluban álltak meg, hogy felvegyenek egy kiskutyát, de elidőztek, és alig maradt idejük a coburgi terminálhoz érni.

Taxijuk átlagos sebességgel haladt a forgalomban, amikor a hétszeres világbajnok megkérte a sofőrt, cseréljenek helyet, mert különben lemaradnak a gépről.

"Egy pillanat alatt az anyósülésen találtam magam, és Michael Schumacher ült mellettem - nyilatkozta a Münchener Abedzeitungnak Tuncer Yilmaz, az igazi sofőr. - Hihetetlenül előzgettünk, a kanyarokban is száguldottunk, őrületes volt".

A 38 éves klasszissal, aki tavalyi visszavonulása után egy évvel újra versenykocsi volánja mögé ült, hogy a teszteken segítse csapatát, a Ferrarit, természetesen időben elérték úticéljukat.

Schumacher ráadásul gavallér is volt: kifizette a 60 eurós viteldíjat, borravalónak 100 eurót adott.

A pilóta sajtófőnöke, Sabine Kehm a lap érdeklődésére megerősítette, a történet igaz.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59