Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Kimi Raikkönen felöklelte a fényképészt

2008.07.07. 13:49
Szerencsétlen versenye volt a világbajnoknak Silverstone-ban, kétszer kicsúszott, csak negyedik lett. Csapatvezetői többször hibáztak, ő meg már a rajt előtt felidegesítette magát.

Elszúrt mindent, amit csak lehetett a Ferrari a Brit Nagydíjon, így Kimi Raikkönen csak negyedik lett. A világbajnok kétszer kicsúszott, csak a szerencsén múlt, hogy be tudta fejezni a versenyt.

A futam előtti percekben készült videó bizonyítja, már akkor zabos volt: fellökte az őt lekapni akaró fotóriportert.

Első látásra durván bánt el szegény fényképésszel, de a képen az nem látszik, hogy a túl buzgó újságíró Raikkönen holmiján támasztotta meg magát. Mark Arnall, a pilóta mellett álló személyi edző rá is szólt, túl közel van, vigyázzon a cuccra, de már késő volt.

Raikkönen reakciója érthető, legalábbis ha utóbbi eredményeit nézzük: bő két hónapja, öt verseny óta nem győzött, Monacóban beleütközött ellenfelébe, Kanadában őt ütötték ki, ráadásul a depóban. A Brit GP előtt Franciaországban biztos győzelmet veszített el autójának kipufogója miatt.