Szilvia
5 °C
16 °C

Alonso nem lesz Raikkönen csapattársa

2008.09.13. 10:29 Módosítva: 2015-05-21 04:12:50
Szerződést hosszabbított a Ferrari világbajnok pilótájával, Kimi Raikkönennel. A csapat 2010-ig vele és jelenlegi társával, Felipe Massával indul a Forma-1-ben.

Meghosszabbította Kimi Raikkönen szerződését a Ferrari, így a világbajnok 2010 végéig marad az olasz csapatnál. Eddigi megállapodás 2009-ben járt volna le.

Az istálló Monzában, az Olasz Nagydíj pénteki szabadedzései alatt közölte, még két teljes éven át változatlan pilótakettőssel indulnak: Felipe Massa megállapodása is 2010-ben fut ki.

000T TRDV422972

A finn megegyezése hosszú találgatás végét jelenti, tavaly óta többször állította a brit és az olasz sajtó, hogy a Ferrari 2010-től egyik autójában Fernando Alonsót akarja látni.

A kétszeres bajnok állítólag előszerződést írt alá, de ha egyáltalán volt ilyen, érvénytelenné vált.

A spanyol csütörtök késő este a Gazzetta dello Sportnak azt nyilatkozta, hosszú időre akarja elkötelezni magát. Tavaly a McLarennél töltött egy szezont, a média szerint a Ferrari ígérete miatt írt alá idén a Renault-hoz, amivel 2005-ben és 2006-ban vb-t nyert.

A visszatérés nem sikerült jól, a gyenge autóval Alonso eddig csak két negyedik helyet tudott szerezni, így szinte biztosan továbbáll az idény végén.

Valószínűleg még ő sem tudja, hova, a BMW a legesélyesebb megszerzésére, ahol Nick Heidfeld helye igen kétséges. Idén csapattársa, Robert Kubica eredményesebb nála, a lengyel futamot is nyert, szerződését néhány hete meghosszabbították.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?