Esőbajnokság lehet a Forma-1-ből

2008.09.20. 20:13
Zuhoghat a világbajnokság utolsó négy futamán, amiből hármat a Távol-Keleten, egyet Dél-Amerikában rendeznek. Ez a McLarennek kedvezhet, a Ferrari aggódik.

Az eső döntheti el az idei Forma-1-es világbajnokságot, állítja Kimi Raikkönen és a McLaren-igazgató Martin Whitmarsh.

Ebben az évben esett Monacóban, Silverstone-ban, Belgiumban és legutóbb is, Olaszországban. Lewis Hamilton négyből háromszor győzött a pályán – Spában utána kizárták –, és Monzában is leelőzte a mezőny kétharmadát, amikor vizes volt az aszfalt.

”Idén a Ferrari és mi egyformák vagyunk, egyik csapat sem fog tudni előnybe kerülni az utolsó négy futamra. Az autónk esős teljesítménye lehet a döntő. Szingapúrt nem ismerjük, de Japánban, Kínában és Brazíliában eshet. Felkészültünk, Lewis képességeivel esélyes, hogy ki tudjuk használni a nehezebb körülményeket” – nyilatkozta Whitmarsh az autosport.com-nak.

hamilton

Tavaly végig zuhogott Japánban, záporozott Kínában; a Távol-Keleten általában lehetséges a csapadék. Az eddig látottak után feltételezhető, a Ferrarinak ez nem kedvezne: Angliában Massa pocsékul, Raikkönen gyengén ment a vízen, Spában a finn azért veszített, mert az utolsó körökben leszakadt az ég. Monzában egyikük sem volt versenyben, Massa hatodik, a világbajnok kilencedik lett.

Raikkönen már le is mondott a címvédésről, nem tagadja, bajban vannak: ”Olaszországban is az volt a gondunk, mint idén már többször, hogy hidegben és vizes pályán nem tapad a gumi. Úgy tűnik, minden versenyen esik mostanában, úgyhogy gyorsan meg kell oldanunk ezt a problémát”.

Szingapúrban a jövő hét végén rendezik az első nagydíjat, ami helyi idő szerint este lesz. Nem várnak csapadékot, főleg, hogy a sötét miatt az külön gondot jelentene: a pályát óriási reflektorokkal világítják be, a zuhogó víz jócskán ronthatja a látási körülményeket.