Auguszta
-7 °C
0 °C

Éjjel buli, este verseny Szingapúrban

2008.09.25. 18:40
Először rendeznek villanyfényben versenyt a Forma-1-ben, pedig a Szingapúri Nagydíj a sorozat történetének 800. futama lesz. Az új pályával kisebb gondok még vannak, eső is lehet, a nagy meleg biztos. A pilóták különleges napirend szerint élnek a hét végén.

Lámpafénynél köröznek péntektől a Forma-1-es pilóták a sorozat első éjszakai futamán, a Szingapúri Nagydíjon. A verseny a 800. F-1-es GP-lesz, a rajtot helyi idő szerint nyolc órakor lövik el, a szombati időmérő még később, tízkor kezdődik.

A pályát ráadásul a nagyváros utcáin alakították ki, Lewis Hamilton szerint Monaco és az augusztusban bemutatkozott Valencia keveréke. “Keskenyebb, mint a spanyol kikötő volt, vannak benne nagyon gyors szakaszok, és lassú kanyarok is” – nyilatkozta a párizsi FIA-tárgyalásról érkező angol az autosport.com-nak.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso már a bejárásnál talált egy komoly hibát az aszfalton, a 10-es kanyar, a lassító kerékvetője túl magas, kárt tehet az autókban.

“Félek tőle, ha levágjuk a sikánt, és átmegyünk ezeken, nem ússzuk meg. Jobb megoldást is találhattak volna, nem tudom, péntekig át lehet-e alakítani” – mondta Alonso.

További nehézség, hogy az előrejelzés egész hétvégére esőt vár, ami a sötétben akkor is nehezítheti a látást, ha a mesterséges fény négyszerese lesz a nappalinak. Hamilton emiatt nem aggódik, úgy látja, inkább napközben esik, este csak meleg van.

“Amikor fölkelek, már nem szokott esni, nekem úgy tűnik, éjjel nem kell tartanunk a csapadéktól” – mondta, és utalt arra is, a pilóták átalakították napirendjüket. Hajnalban fekszenek, kora délután kelnek, hogy a lehető legjobb pszichikai állapotban legyenek, amikor autóba kell ülniük.

“Végre a csapatom engedélyével mehetek bulizni” – árulta el a szezon végén visszavonuló Red Bull-klasszis, David Coulthard. Kimi Raikkönen szintén örül neki, hogy nem kell korán lefeküdnie: “Szeretek hajnal három, négy körül feküdni, aztán jó sokáig aludni”.

Az esti versenyzés oka nemcsak a látványosság, hanem az üzlet is: az F1 leginkább Európában népszerű, a csúsztatás miatt nem kell korán kelnünk, a kontinensen a szokásos délután két órakor van a rajt. Az időmérő kicsit csúszik, magyar idő szerint szombat délután négykor lesz. A pénteki szabadedzések egykor és fél négykor indulnak.

A pálya 5,067 km hosszú, a futam 61 körös, ami a szokásos 300 kilométer körüli táv. Ha Hamiltonnak igaza van, és az aszfalt Valenciához hasonlít, a Ferrari favorit, ám ha esik, az angol is legalább annyira esélyes, mint Felipe Massa. A brazil Spanyolországban nyert, ezúttal már világbajnok csapattársa, Kimi Raikkönen is segíteni fogja, mert le van maradva a pontversenyben.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!