Válságértekezlet a Ferrarinál

2008.10.22. 15:46
A McLaren fölényes kínai győzelme után a Ferrarinál azt nyomozzák, miért kaptak ki olyan könnyen. Az olaszok csapatfőnöke furcsákat mond.

Kivizsgálja a Ferrari, miért kaptak ki autói simán a Kínai Nagydíjon Lewis Hamilton McLarenjétől. Az angol pilóta az első rajthelyről indult, végig vezetett, ő futotta a leggyorsabb kört, esélyt sem hagyva riválisainak, akik a 2-3. helyen futottak be, jócskán lemaradva.

”A német futam mellett ez volt a legrosszabb teljesítményünk idén – idézte az autosport.com a Ferrari-főnök Stefano Domenicalit. - A McLaren egyszerűen sokkal gyorsabb volt, Lewis egy felsőbb osztályban focizott, tökéletesen vezetett, kiegyensúlyozottan, mi még arra sem gondolhattunk, hogy megtámadjuk.”

Felipe Massa a mclarenes egyetlen ellenfele a világbajnoki címért, az utolsó nagydíj előtt hét pont a hátránya, vagyis reménykednie kell, Hamilton nem végez Brazíliában hatodiknál előrébb.

”Rá kell jönnünk, hogy ha Szingapúrban és Fujiban igen gyorsak voltunk, mind egy körön, mind hosszú távon, akkor Kínában miért nem” – tette föl a kérdést maguknak Domenicali.

A szingapúri forma valóban remek volt, Massa vezetett, amíg egy hiba miatt el nem szakította a benzincsövet, de másfél hete Japánban közel sem volt meggyőző a Ferrari.

000T TRHkg1773710

Massa jól visszakapaszkodott ugyan az utolsó helyekről, de Kimi Raikkönen úgy lett harmadik, hogy a győztes Fernando Alonso ellen esélytelen volt, a második Robert Kubicától meg épp kikapott, azaz a Renault és a BMW is jobban ment a versenyen, mint az ő kocsijuk.

A Ferrari-menedzser nem így emlékszik: ”Nem szabad, hogy pánikba essünk, mert egy hete még semmi gond nem volt. Nem hiszem, hogy egy hét alatt a többiek ekkorát léptek volna előre, vagyis a mi teljesítményünkkel van baj.”

A befejező Brazil GP-t az utóbbi években uralta a Ferrari, 2006-ban Felipe Massa nyerte meg, tavaly Kimi Raikkönen, úgy, hogy Massa a finn vb-címe érdekében átengedte neki az első helyet.

Idén újra hasonló történhet, csak fordítva, de ha Hamilton ötödik lesz, világbajnok, akkor is, ha Massa megnyeri a futamot.

Zavaros nyilatkozat a Ferrari-főnöktől

Stefano Domenicali az újságíróknak beszélt egy keveset arról, hogyan próbálják megoldani a problémákat.

Az angol autosport.com a következő, nehezen értelmezhető szöveget közölte a neve alatt: "And so we need to work and understand because for sure we cannot be in Brazil fighting - as we said at the beginning of the season - for the titles in the condition where our car is less competitive in these conditions, with such a big gap to our main competitors, to McLaren”.

Megpróbáltuk lefordítani: ”Úgyhogy dolgoznunk kell és átlátnunk a dolgokat, mivel nem küzdhetünk úgy Brazíliában a címekért - mint ahogy a szezon elején is mondtuk - hogy az autónk kevésbé versenyképes, amilyen a jelenlegi állapotában, mint a versenytársaké, ilyen állapotban, ilyen nagy lemaradással a McLarentől.”

A kettő persze nem teljesen ugyanaz, ha valaki jobbat tud, írja meg nekünk, ide.