Négy ok, amiért Hamilton lesz a világbajnok

2008.10.29. 12:35 Módosítva: 2008.10.29. 13:03
Kétszer ugyanabba a csapdába ritkán esik az ember, az angol hét pont előnnyel, jobb McLarennel, ráadásul Fernando Alonso nélkül indul Felipe Massa ellen az utolsó Forma-1-es futamon.

Favoritként kezdi az utolsó idei Forma-1-es nagydíjat a hétvégén Brazíliában Lewis Hamilton: hét pont előnye miatt egyértelműen esélyesebb, mint egyetlen ellenfele, Felipe Massa.

Segítheti az is, hogy ugyanabban a helyzetben van, mint egy éve: akkor abszolút újoncként elbukta a vb-t, de a szituáció ezúttal már nem új neki, kétszer ugyanabba a csapdába nehezen eshet bele.

000T TRHkg1744674

2007-ben csapata, a McLaren figyelmét megosztotta ő és Fernando Alonso felkészítése, most új társa, Heikki Kovalainen csak azért hajt, hogy őt segítse. Semmiképp sem lesz ellenfele, sőt, ha szükség van rá, akár ki is állhat a versenyből, csak hogy kollégája egy hellyel előrébb kerüljön.

Az istálló ráadásul komolyabban készül, mint az előző szezonban, amikor azt gondolták, Hamilton vagy Alonso közül valamelyik biztosan bajnok lesz.

Ron Dennis most nem kezeli le a Ferrarit, bár Hamiltonnak elég az ötödik hely, az autót több ponton fejlesztik a Brazil GP-re: új hátsó szárnyat kap a gép, ami még további hat ponton változik, hogy a lehető leggyorsabb legyen.