55 éve nem volt olyan, mint a Brawn GP

2009.03.28. 13:51
Jenson Button fél évig munkára várt, Rubens Barrichello egy hónapja majdnem visszavonult, de a zseniális Ross Brawn az Ausztrál GP elejére menedzselte őket.

Története első Forma-1-es nagydíján, Ausztráliában azonnal megszerezte a két legjobb helyet a vasárnapi futamra a Brawn GP: Jenson Button az első, Rubens Barrichello a második helyről indul.

A Honda kilépésével alakult istállóéhoz hasonló teljesítmény egyszer volt a sorozatban, 55 éve, amikor a Mercedes első GP-jén, az 1954-es franciaországi futamon azonnal kisajátította az első rajtsort.

Ross Brawn exferraris, exbenettenos, sokszoros világbajnok, a zseniális mérnök egy hónapja alapította az istállót, miután sikerült megoldania a Honda átvételét.

Két versenyzője novembertől márciusig azt gondolta, nem versenyez idén, Barrichello a visszavonulását fontolgatta kényszerből, Button meg, hogy kihagy egy idényt.

”Az utóbbi fél év kemény volt, azt gondoltuk, munkánk sem lesz, most meg a pole pozícióban vagyunk, hihetetlen – nyilatkozta az angol az időmérő után. – Ross érdeme, hogy mindez megtörtént, megérdemeljük az első sort a sok bizonytalanság miatt. Nem is találok szavakat, a csapat remekül összeállt, sok mosolygós arcot fogok ma látni.”

Button életében negyedszer rajtolhat az élről, eddig egy futamon győzött, 2006-ban, a Hungaroringen.

A BGP001-est – a Toyotával és a Williamsszel együtt – be akarták tiltatni, de a feljelentés elbukott, a kocsi szabályos, jelenleg a leggyorsabb a Forma-1-ben.

”Lehet mondani, hogy nagyon jó az autó, tényleg az, de oda is kellett vinni valakinek az élre” – viccelt Button.

”Gratulálok az egész csapatnak, mindenkinek, aki csak érintette a gépet, mert nagyon jól sikerült. Bíztam benne, hogy enyém lesz a pole, de kevés benzinnel jobban ment nekem, mint feltöltve. Nagyszerű nap ez a négy hónapnyi bizonytalanság és várakozás után, gratulálok az istállómnak” – mondta Barrichello, aki majdnem abbahagyta egy hónapja.

Kevés benzinnel fejezték be az edzést, a versenyen valószínűleg a leghamarabb fognak tankolni, de ennek ellenére tiszta favoritok a győzelemre. Button hajszállal talán esélyesebb, neki épp a feltöltött kocsival megy jobban, szemben a brazillal.

Ellenfelük várhatóan a 3. Sebastian Vettel és a szabadedzéseket uraló Nico Rosberg lehet. A Toyoták már nem, mert az utolsó sorba száműzték mindkettőt.

A Ferrari szenved, a McLaren az utolsó harmadból indul, nem sokkal előzi meg őket a renault-s Fernando Alonso. Nekik csak akkor van esélyük nyerni, ha összekavarodik a mezőny valamilyen nem várt esemény miatt.

Teljesítményük a pénteki tréningek után nem meglepetés, az új szabályokhoz egyelőre kevésbé jól alkalmazkodtak.

Esélytelenségüket megerősítette a BMW-s Robert Kubica is: ”A Williams nagyon erős, a Brawn meg egyenes utolérhetetlen. Őket lehetetlen lett volna megverni, a harmadik helyért hajtottunk”.

A ferraris Felipe Massa szerint "a Brawn egy felsőbb osztályban versenyez".

A futam magyar idő szerint vasárnap reggel 8-kor rajtol, Melbourne-ben ekkor délután öt óra lesz. A nagydíj nem sokkal sötétedés előtt fejeződik be.

Nem sokáig lehet Brawn GP

Pénteken az istálló szponzori szerződést kötött a milliárdos Richard Branson Virgin nevű cégével, ami az istálló főtámogatója lesz. Sőt, a mecénás azt nyilatkozta, elképzelhető, átveszi az egész csapatot, és akkor át is keresztelheti vállalata nevére.