Jenson Button: Én vagyok a világ ura

2009.05.13. 10:35 Módosítva: 2009.05.13. 10:36
Négy győzelem és egy harmadik hely, három első rajtkocka a vb-t vezető angol teljesítménye idén. Két hónap alatt lett munkanélküliből szupersztár.

Ötből négy futamgyőzelemmel, 41 szerzett, mindössze 4 vesztett ponttal vezeti a Forma-1-es vb-t Jenson Button. Az angol vasárnap, a Spanyol GP-n kisebb trükkel győzött, ám újra nagyon meggyőzően vezetett. Abszolút favoritja a szezonnak, valójában csak Sebastian Vettel lehet rá veszélyes, aki az egyetlen nem buttonos versenyt nyerte idén.

button

”A szezon álom, még akkor is győzünk, ha nehezen mennek a dolgok. Tavaly minden rosszul alakult, idén jól – értékelt Button Spanyolországban. – Barcelona mindig is problémás pálya volt nekem, rengeteg önbizalmat ad, hogy itt is nyerni tudtam.”

A 29 éves pilóta március elején még munkanélküli volt, maximum barátnője vigasztalhatta, de a Brawn GP megalakulása megmentette. Karrierje csúcsán van, sztár lett, ő az újságírók kedvence.

”A világ tetején vagyok, ráadásul a fejlesztésekkel visszaszereztük a technikai fölényünket” – idézte őt az autosport.com. Utóbbi megállapítás fontos, mert Bahreinben Button azt mondta, a Red Bull megelőzte őket a fejlesztésekben.

Szűk két hét múlva jön az idény első klasszikus nagydíja, a monacói, ahol újabb sikerre törekszik az angol. 2003-ban, még a BAR-Hondával majdnem nyert ott, körökön át centikről üldözte a győztes Jarno Trullit, gyorsabb volt, de nem tudott előzni.

Ha most megszerzi az első rajthelyet szombaton, nagy esélye lesz, hogy eggyel előrébb végezzen.