Nem hagyják, hogy Forma-3 legyen az F1

2009.06.15. 14:22
A Ferrari-elnök Luca Di Montezemolo történelmi beszéde új korszak kezdetét jelentheti az autóversenyzésben, az F1-csapatok szövetsége már nem kéri, hanem követeli a Mosley-szabályok elvetését. A Forma-1 bevételeinek elosztását is megreformálnák, változtatnának a Bernie Ecclestone-nal kötött jelenlegi megállapodásukon. Hétfőn újra tárgyalnak.

A Le Mans-i 24 órás versenyre látogatott a hétvégén Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök, de sajtótájékoztatójának témája a Forma-1 jövője volt.

Pénteken az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) hivatalos 2010-es nevezési listájában az összes idei csapat, köztük a Ferrari is szerepelt, de az olasz istálló a többivel együtt állítja, semmiben sem állapodtak meg az FIA-val, és nem indulnak, ha nem ők írhatják a szabályokat.

”Mindenki látja, mi történik az F1-ben, de én nem tudom, miért. Tiszta irányítást akarunk, stabil szabályokat, nem félévente változtatást meg egyforma motorokat. Egyensúlyt a költségek és a bevételek között, új gazdasági megállapodást” – idézte az autosport.com Montezemolót.

Szavai jóval keményebbek és konkrétabbak minden eddiginél, egyértelművé tette, Max Mosley FIA-elnök szerepén akarnak változtatni és át akarják írni a Bernie Ecclestonnal kötött, pénzelosztásról szóló megállapodást.

”Nem hajtogathatjuk minden nap, hogy ilyen szabályokkal nem nevezünk a Forma-1-be. Nem akarjuk, hogy a Forma-1-ből Forma-3 legyen” – tette még hozzá az olaszok elnöke Mosley költséghatáros tervére célozva, ami jócskán lebutítaná az eddig csúcstechnikájú gépeket.

Az FIA péntekig adott időt a FOTA-nak, az F1-istállók szervezetének, hogy elfogadja Mosley szabályterveit és feltétel nélkül nevezzen a 2010-es szezonra, de Montezemolo hangsúlyozta, ez csak az ő elképzeléseikkel történhet meg.

”Két éven belül minden F1-es problémát megoldhatunk, legalábbis remélem. Felelősségteljes FIA-re van szükség, vagy ha nem, saját bajnokságot rendezünk. Mi adjuk a motort, a sebességváltót, a márkákat, a technológiát, tudunk szervezni és befektetni, így ez nem nehéz.”

A Ferrari és a FOTA a költségeket nézve hasonlót akar, mint Mosley – ”csökkentés kell, amint idén a motorokkal és a sebváltóval megtettük, így már jó 50 százalékot spórolunk ezeken” -, de kevésbé radikálisan, lépésről lépésre. Technikai kérdésekben viszont ellenkeznek vele: ”Fejleszteni akarjuk a Forma-1-et, a technológiát, a találmányokat és a versengést”.

Mosley költséghatáros F1-ére több mint tíz kevésbé ismert istálló jelentkezett, három kerülhet be, ha marad az összes mostani. ”Nagyon örülök az új csapatoknak, de Forma-1-esekre és nem Forma-3-asokra gondolok” – mondta Montezemolo, akinek beszéde történelmi jelentőségű lehet.

Eddig ugyanis mindig konstruktív egyezkedésről beszéltek, de a Ferrari-mendzser kimondta, amit Mosley akar, az "rossz", ők akarják diktálni a szabályokat.

Az autosport.com úgy értesült, a FOTA képviseletében Ross Brawn, a Brawn GP társtulajdonos csapatfőnöke találkozik Mosley-val, hogy megállapodjanak, de az FIA-nál már azt sejtik, más feltételekkel, mint amiről az eddigi több egyeztetésükön megegyeztek.

”A csapatok és az FIA közötti, a sorozat irányítását meghatározó szerződést kell összehoznunk. Van még lehetőség, hogy megoldjuk a problémákat, ha sikerül, boldogan beszállunk. Én nem támogatom az elszakadást és a saját bajnokságot, de ha mégis ez lesz, abban olyan autók lesznek, mint amiken most dolgozunk. Kialakult ötleteink vannak, amiket bemutatunk az FIA-nek” – mondta Brawn az Autosportnak.