Jenson Button nagy versenye jön

2009.06.17. 12:38
Silverstone-ban hazai pályán emelkedhet Jim Clark fölé a Brawn-pilóta, de ha nyer, Schumacher hihetetlen rekordjától akkor is távol lesz: a német a szezon első 13 futamából 12-szer győzött 2004-ben.

A Brit Nagydíjjal folytatódik péntektől a Forma-1, a hétből eddig hatot nyert Jenson Button hazai pályája következik. Silverstone-ban szuperfavorit, korábban elmondta, Monacónál is fontosabb neki ez a futam.

butto

”A Brit GP mindig csodálatos, már alig várom, hogy az otthoni drukkereim előtt versenyezhessek. Néhányszor igen nehéz helyzetben érkeztem ide, de a szurkolók akkor is biztattak, jó teljesítménnyel akarom ezt viszonozni. Most vezetem a vb-t itt, ilyen még soha nem volt, úgyhogy amikor erre gondolok, mindig elmosolyodok” – vezette fel hétvégéjét az angol.

Legutóbb Isztambulban talán meggyőzőbb volt, mint előtte bármikor, nagyon váratlan lenne, ha megvernék.

”Törökországban javítottunk az autó egyensúlyán, de a gyors kanyarokban az ellenfeleink is nagyon jók, szóval érdekes lesz. Boldogan távozom innét, ha jó eredményt érek el” – idézte az autosport.com Buttont, aki nem mondta ki, mennyire nyerni akar, sőt, valójában kellene neki. Monaco előtt hasonlóan viselkedett, akkor épp a Brit GP-vel vette le magáról a nyomást, állította, az fontosabb neki.

Nagy klasszisok rekordját döntötte meg Isztambulban, újabb sikerrel csúcstartó lehet az angolok között, és tovább üldözheti az F1 legsikeresebb versenyzőjét. A britek közül eddig csak Jim Clark tudott az első hét futamból hatot nyerni – 1965-ben –, utódja nyolcból hétig juthat.

Michael Schumacher 1994-ben és 2004-ben is elérte a 7/6-ot, sőt, öt éve meg sem állt a 13/12-ig, akkor csak Monacót sem sikerült megszereznie. Övé az abszolút rekord, Buttonnak mindenképp lesz még miért hajtania.