Elküldik Raikkönent vagy jön az álomcsapat

2009.07.08. 13:21
Három szerződtetett pilótája lesz 2010-ben a Ferrarinak, de csak kettőt tarthat meg a Raikkönen–Massa–Alonso trióból. A finnt menesztenék, de fizetése megmentheti.

Megerősítette a Gazzetta dello Sport, hogy 2010-re a Ferrarihoz igazol Fernando Alonso. A lap állítja, a szerződés már egy éve létezik. Felipe Massának vagy Kimi Raikkönennek tehát távoznia kell, az olasz lap szerint a finntől akarnak megszabadulni, aki 2007-es világbajnok formáját nem nyerte vissza.

2008-ban Massa megverte, 15 hónapja futamot sem nyert, idén szenved a csapat, de így is a brazil mögött van pontokban. A Gazzetta szerint közel sem olyan jó a kapcsolata a szerelőkkel és a mérnökökkel, mint társának, ráadásul két és félszer annyit keres.

000 Hkg1764433

Raikkönen jelenleg a legjobban fizetett Forma-1-pilóta évi 28 millió euróval, Massa 11 és fél milliójával a középmezőny elején áll. Alonso a Renault-nál 25 millió euró körül kap, biztosra vehető, a Ferrari ennél kevesebbért nem szerezhette meg. Kifejezetten kedvelik egymást Raikkönennel, de 50 millió fölötti bérüket az igen gazdag olaszok is megéreznék.

Massa és az exbajnok szerződése is 2010 végéig szól, a Ferrari nincs könnyű helyzetben: Raikkönent csak éves pénzének kifizetésével küldheti el, vagyis 28 milliót veszít, ha pedig őt tartja meg, jön az 50 milliós számla, igaz, nem a semmiért fizet.

Raikkönen nem gondol a távozásra, baráti megállapodás nehezen elképzelhető. Minden szempontból túl nagy pénzről van, Luca Di Montezemolo Ferrari-elnöknek újabb gondja lehet az FIA-háború megoldása után.

Pozitív persze, hogy ha a finn megtartása mellett dönt, az F1-történet egyik legerősebb pilótakettősét hozza össze a Raikkönen–Alonso párossal.