Schumacher jót tett volna a Forma-1-nek

2009.08.11. 16:10 Módosítva: 2009.08.11. 16:10
Csalódottan nyilatkoznak az érintettek azután, hogy Michael Schumacher bejelentette, sérült nyaka miatt nem tér vissza a Forma-1-be. Nem lett volna értelme kockáztatni a versenyző egészségét, mondta Willi Weber menedzser.

Két hétig bízhattak a rajongók Michael Schumacher visszatérésében. A hétszeres Forma-1-es világbajnok július 29-én jelentette be, ő fogja pótolni a napokkal korábban a Magyar Nagydíjon súlyos fejsérülést szenvedett Felipe Massát.

A német már a tesztelést is megkezdte, de az orvosi vizsgálatok után kiderült, februári motorbalesetében megsérült nyaka miatt nem versenyezhet, nem indulhat az Európa Nagydíjon.

Az egykori versenyző saját honlapján sajnálatát fejezte ki, elismerve, fájdalmai voltak, amelyekkel a terapeuták sem tudtak mit kezdeni.

Menedzsere, Willi Weber nagyon csalódott. A német Bildnek nyilatkozva elmondta, neki is tetszett volna a nagy visszatérés, és ha nincs a februári baleset, ennek nem lett volna semmi akadálya. Ugyanakkor elismerte, nem lett volna értelme kockáztatni a versenyző egészségét.

Sajnálatát fejezte ki Luca Di Montezemolo, a Ferrari elnöke. Elmondta, a világbajnok visszatérése kétségtelenül jót tett volna a Forma-1-nek, és az elmúlt napokban tett erőfeszítései és rendkívüli elszántsága nemcsak a csapatot, hanem a szurkolókat is magával ragadta.

Schumacher öccse, Ralf elfogadja bátyja döntését. „Valószínűleg komoly kockázattal járt volna a visszatérés, ha már Michael is így döntött” – mondta a Forma-1-től szintén visszavonult, DTM-es versenyző.

Az idény hátralévő futamain Schumacher helyett az olasz Luca Badoer pótolja a sérült Massát. (Ha a német visszatért volna, 40 évével ő lett volna a mezőny legidősebb versenyzője, így Badoer lesz a rangidős.)

Badoer gokarbal kezdett el versenyezni, a Forma-3-ban legyőzte többek között Alex Zanardit is. 1992-ben a Team Crypton csapatával megnyerte a F3000-es bajnokságot. 1993-ban debütált a Forma-1-ben a Scuderia Italia csapatában, de hiába volt jobb, mint az első számú pilóta Michele Alboreto, a Minardival történő egyesülés után ő lett a tesztpilóta. Később előrébb lépett, az 1995-ös szezonban két nyolcadik helyre futotta tőle.

1997 óta a Ferrari tesztpilótája, közben 99-ben még visszatért egy évre a Minardihoz. 1999-ben már majdnem pótolta a lábát tört Schumachert, de végül Mika Salo lett a beugró. Badoer különleges csúcsot mondhat magáénak: 48 versenyt fejezett be pont nélkül.