Massa nem indul idén, jöhet Kubica

A brazilt Amerikában kivizsgálták, mindene negatív, de homlokát plasztikázzák, csak jövőre indulhat újra. Az olasz sajtó szerint a lengyel ugrik be Badoer helyett Monzától.

”Örömmel láttuk az eredményét, a csapat százszázalékosan számíthat Felipére a következő szezon elejétől” – közölte kedd délelőtt honlapján a Ferrari, miután az Egyesült Államokban újra megvizsgálták Felipe Massát.

A Hungaroringen megsérült pilóta minden lelete negatív, de a napokban újra műtik, plasztikázzák gyógyuló koponyáját.

”Elégedett vagyok az eredményekkel, egy kisebb operáció után végre elkezdhetek edzeni, aztán jöhet a gokart. Lépésről lépésre haladok, az F1-autó korai, már a tréningezés is nagy lépés” – idézte a Miamiban lábadozó Massát a Ferrari.

Az istálló vasárnap megerősítette, a versenyző felépülésétől függ átmeneti utódjának kijelölése, legkésőbb csütörtökig eldöntik, ki pótolja. Eddig Luca Badoer helyettesítette, pocsékul, a favorit a Belgiumban második Giancarlo Fisichella volt, de kedden az olasz sajtó bedobta Robert Kubica nevét.

Fisichellát a Force India-főnök Vijay Mallya szerint nem kereste meg a Ferrari, nála marad az Olasz GP-re is. A Gazzetta dello Sport szerint Kubica a befutó, akinek csapata, a BMW a szezon végén kiszáll a Forma-1-ből, így jövőre egyelőre nincs autója.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25