Hivatalos: Csalással gyanúsítják a Renault-t

A Motorsport Világtanács előtt kell megjelennie a Renault-nak a tavalyi, Szingapúri GP-n történtek miatt, amikor Nelsinho Piquet ütközése csapattársa, Fernando Alonso győzelmét eredményezte.

”A csapat képviselőinek több gyanúsításra kell felelniük, az egyik: az istálló együttműködött-e Nelsinho Piquet-vel, hogy szándékos kieséssel biztonsági autós helyzetet idézzen elő, így másik pilótája, Fernando Alonso előnyhöz jusson” – közölte az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) péntek este, hogy szeptember 21-re a Motorsport Világtanács elé idézi a Renault a tavalyi, Szingapúri Nagydíjon történtek miatt.

A múlt hétvégi Belga GP-n merült föl a gyanúja, hogy egy éve az F1 első villanyfényes futamán Piquet karambolja nem volt véletlen. A brazil, akit azóta, augusztusban kirúgtak a franciák, a falnak ütközött, és a biztonsági periódussal szerzett márkatársa, Fernando Alonso olyan előnyt, amivel később megnyerte a futamot.

Piquet haraggal vált el a Renault-tól, főleg a csapatfőnök Flavio Briatorétól, a füles, amivel az ügy elindult, Brazíliából érkezett, de nem mondható ki, az expilóta indította indította be. Állítólag egy másik brazil, Felipe Massa, de ez sem biztos.

Spában az FIA már kihallgatta Briatorét, Alonsót és a Renault teljes stábját, de mindannyian tagadták a feltételezéseket. Ha nem tudják kimagyarázni magukat a tárgyaláson, bebizonyosodhat, a Renault csalt.

Hasonló még nem volt a Forma-1-ben, a sorozat történetének legnagyobb balhéja kezd kialakulni. Amennyiben vétkesnek találják az istállót, akár ki is zárhatják az F1-ből. Bernie Ecclestone korábban elmondta, a botrány után büntetés nélkül sem biztos benne, a Renault maradni fog.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58