Fisichella: Az elvárás óriási, de feldob

Az olaszok új pilótája közönségkedvenc lesz Monzában, bő 20 éve nem láthattak versenyképes hazai pilótát kedvenc autójukban. A beugró készül, majdnem minden új neki, de a pályát és mérnökét ismeri. A szurkolók bíznak benne.

Első ferraris versenyére készül Giancarlo Fisichella a hétvégén, Monzában mutatkozik be Felipe Massa autójában. Csütörtök óta hivatalos a kinevezése, de a sajtó hétfőn találkozhatott vele először.

”Már feladtam az álmomat, hogy Ferrarit vezethessek, erre Monzában a versenyzőjük leszek. Új autó, új csapat, új kormánykerék, de vár rám két segítség is, az egyik a KERS, ami Belgiumban nagyon hiányzott, a másik a hazai közönség. A pálya a régi, 1992-ben mentem rajta először, még Forma-3-ban, nagyon jól ismerem” – mondta Fisichella az újságíróknak.

Az elnök, Luca Di Montezemolo választotta ki, a Ferrari-drukkerek az Olasz Nagydíjon több mint 20 év után – Michele Alboreto óta először – látnak versenyképes hazai pilótát kedvenc kocsijukban.

”Meg akarom hálálni a bizalmat, a lelkesedést, nagy az elvárás, de pont ez dob föl és hajt előre. Minden rokonom és barátom ott lesz péntek reggeltől, hogy lásson engem a Ferrariban” – idézte a 36 éves klasszist az istálló honlapja.

A múlt hetet is végigizgulta, napokig csak pletyka volt szerződtetése: ”Hihetetlen héten vagyok túl, szerdán kereste meg a menedzseremet a Ferrari, este már tudtam, összejön a dolog, de egy napig nem szólhattam senkinek. Aztán csütörtökön bejelentették, én meg hívtam az apámat”.

Fisichella elődje, Luca Badoer egy utolsó előtti és egy utolsó helyet hozott a Ferrarinak, eltávolították, a közönség Fisichellától sokkal jobbra számít. A gazzetta.it szavazásán a 14 ezer olvasó fele szerint pontot fog szerezni, 24 százalék dobogóra, 10 annak tetejére várja. Nyolc százalék szerint nem szerez pontot, másik nyolc gondolja úgy, célba sem fog érni.

Fisichella 14 éve vezetett először és egyelőre utoljára Ferrarit, de az istálló nem teljesen ismeretlen neki. 2002-ben és 2003-ban ugyanis a Jordannél együtt dolgozott Rob Smedleyvel, aki most a Ferrarinál Massa, így az ő versenymérnöke is lesz. Sőt, első GP-győzelmét vele szerezte a 2003-as Brazil Nagydíjon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58