Piquet minden szava gyalázatos hazugság

2009.09.11. 17:05 Módosítva: 2009.09.11. 17:05
Monzában kezd beindulni a Szingapúr-balhé, miután nyilvánosságra került Nelsinho Piquet teljes vallomása. Excsapata és annak főnöke pert indít ellene és apja, Nelson Piquet ellen zsarolás és hamis tanúzás miatt.

A hét közepén kiszivárgott, péntekre teljes egészében nyilvánosságra jutott Nelsinho Piquet eskü alatti vallomása, amiben az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) előtt csalással vádolja a Renault-t és elárulja, szándékosan karambolozott a tavalyi, Szingapúri Nagydíjon, hogy győzelemhez segítse csapattársát, Fernando Alonsót.

Az istálló két érintett vezetője, akiket a brazil konkrétan megnevez, Flavio Briatore csapatfőnök és Pat Symonds főmérnök kihallgatásakor tagadta a gyanúsításokat. Az autosport.com hozzájutott Briatore leveléhez, amit az ügy kipattanása után küldött idősebb Nelson Piquet-nek, Nelsinho apjának.

A volt háromszoros világbajnok jelezte az FIA-nak július 26-án, fiát tavaly csalásra kényszerítették, azért vállalta, hogy szerződést kapjon a 2010-es szezonra is.

Briatore szerint zsarolni akarták, hogy céljukat, a szerződéshosszabbítást elérjék. A menedzser szerint ”gyalázatos hazugság" Piquet vallomása, július 28-i levelében jelezte, ha folytatják, bepereli.

Piquet július 30-án hivatalosan is vallomást tett az FIA ügyvédeinek, a Renault és Briatore pénteken lépett, közös közleményben tudatták, pert indítanak Nelson és Nelsinho Piquet ellen hamis tanúzásért, illetve zsarolási kísérlet miatt, valamint feljelentést tesznek a brit rendőrségen.

A Renault-t szeptember 21-re idézte a Motorsport Világtanács előtti tárgyalásra az FIA, a gyár jelezte, legalább addig, az ügy teljes lezárulásáig nem kommentál.