Úgy sem akart úgy megöregedni, mint én

Bernie Ecclestone egyik régi Forma-1-es barátját veszíti el Flavio Briatore távozásával, sajnálja, de semmiképp nem menti föl a Renault exfőnökét. A botrányt nem bánja, az F1-ben mindig ez van.

”Kár, hogy Flavio így végzi a Forma-1-es karrierjét. Nem lehet megvédeni. Sajnálatos, hogy megtörtént, bár nem rég azt mondta, nem akarja úgy végezni, mint én, ebben a korban is versenyautókkal játszadozni. Legalább ettől most megmenekül” – reagált barátja és üzlettársa, Flavio Briatore lebukására a 78 éves Bernie Ecclestone.

A Renault exfőnöke a Szingapúr-balhé miatt távozott a csapattól, kiderült, az egyik tavalyi futamot megbundázta, Nelsinho Piquet szándékos kiesése miatt nyerhette másik volt pilótája, Fernando Alonso a versenyt.

A francia istállót kizárhatják a Forma-1-ből, Niki Lauda exbajnok és a Williams-főnök Patrick Head példás büntetést követel, Damon Hill szerint a sorozat megszenvedi az újabb botrány hatásait.

Ecclestone nem aggódik: ”Az F-1 annyi mindenből felépült már, ebből is fel fog. Azt mondták, vége, amikor meghalt Senna, amikor Schumacher visszavonult. Annyiszor eltemették már, hogy nem lehet tudni, mikor múlik ki, de nem hiszem, hogy most”.

Az utóbbi öt évben évad előtt, közben és után balhé volt, leginkább a pályán kívül, a Forma-1 vezetője szerint ez normális: ”Azt mondják, ez egy durva szezon, de az F1 mindig ilyen, mindig van valami ügy, sosincs béke”.

A Renault tárgyalása hétfőn lesz, Párizsban, Briatore és cinkostársa, Pat Symonds már jelen sem lesznek, egyedül a Nelsinho Piquet fog beszámolni a történtekről, igaz előzetes vallomásánál többet valószínűleg nem tud mondani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25