Nincs Prost: átmeneti főnök a Renault-nál

Egy mérnök és egy kommunikációs menedzser vezet az F1-istállót a szezon végéig, a volt világbajnokot nem nevezték ki.

A brit Bob Bell és a francia Jean-Francoise Caubet veszi át a Renault-tól a Szingapúr-balhé miatt távozott Flavio Briatore és Pat Symonds helyét a Forma-1-es istállónál.

”Mindketten Bernard Rey csapatelnöknek felelnek, Bob Bell a szezon hátra lévő versenyein az istálló szóvivője is lesz sport- és technikai kérdésekben. A Renault F1 most már a jövőre koncentrál” – közölte szerdán a cég.

Az új főnökök munkamegosztása más lehet, a mérnök Bell a műszaki felkészültséget, illetve a versenyzést, az eddigi marketing- és kommunikációs igazgató Caubet a pályán kívüli eseményeket irányíthatja.

Bell (képünkön, Alonsóval) 1982-ben kezdett az F1-ben dolgozni a McLarennél, 1997-ben került a Renault-előd Benettonhoz, azóta csak egy rövid jordanes kitérője volt. Fernando Alonso mindkét vb-címéből kivette a részét.

A napokban felmerült, Alain Prost érkezik vezetőnek, de ebből nem lett semmi, legalábbis eddig: a menedzsment átszervezése folyamatban van.

A gyár megígérte, nem hagyja el a Forma-1-et, bár Prost két napja nem tagadta, azért nem tud esetleges kinevezéséről beszélni, mert a csapat helyzete bonyolult és bizonytalan.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25