Ezüstnyilakkal tűnhet el a Brawn GP

2009.11.11. 14:56
Egyetlen, győztes szezon után átalakulhat a Brawn GP, ha a Mercedes keresztülviszi terveit, és megveszi gyári csapatának. Átfényezné, saját nevén indítaná, Button, Raikkönen, Rosberg közül kettőt beleültetne, a kimaradó a McLarennek jutna.

Egyetlen szezon után eltűnhet a Brawn GP a Forma-1-ból, írja a német Auto Motor und Sport (AMS) magazin: a Mercedes azon dolgozik, hogy megvegye, és teljes gyári alakulatává tegye.

Már a szezon közben kiszivárgott, a Mercedes nem csak motorszállítóként akarja támogatni Ross Brawnékat, hanem minél nagyobb részesedést akar vásárolni, ám 2011 végéig szerződés köti a McLarenhez, amiben negyven százalékos tulajdonos.

Ennél többet 14 év alatt sem sikerült megszereznie, Ron Dennis és társai sosem fogják eladni teljesen, megtartják csapatukat. Brawn ellenben hajlandó akár 75 százalékot átengedni a németeknek, ami már bőven többségi részesedés, vagyis döntő szavuk lenne.

A Mercedesnél egyelőre tagadják, ki akarnának szállni a McLarenből, de az AMS szerint a háttérben folyamatosan tárgyalnak. Többek között ezért áll a pilótapiac, nincs szerződése a világbajnok Jenson Buttonnak, az exbajnok Kimi Raikkönennek, illetve a feltörekvő Nico Rosbergnek.

Sorsuk attól függ, sikerül-e a Mercedesnek a Brawnba épülnie vagy a teljes hatalomátvételre várni kell. A helyzet a szponzori szerződések miatt különösen bonyolult, a felek most azt vizsgálják, a McLarent támogató főszponzor, a Vodafone hogyan fogadná a kiszállást és mit szólna a változásokhoz.

Talán a leglényegesebb a módosítások közül: a Mercedes magával vinné tradicionális ezüst színét, így 2010-ben már a Brawn-utód autói indulnának a csillogó fényezéssel.

Úgy tudni, a McLarennek nem tragédia a Mercedes kiszállása, azt tervezi, hamarosan saját gyártású motorjával indul – mint a Ferrari – , ám a projekt csak 2012-ben kezdődhet. Martin Whitmarsh McLaren-menedzser egy év hosszabbítást akar kicsikarni, de ez a jelenlegi helyzetben nem érdeke a Mercedesnek.

Ha a két istálló helyzete rendeződik, kezdhetik elosztani a pilótákat: Kimi Raikkönen favorit a McLarenhez, túl drága a Brawnnak, ám a Mercinek már nem lenne az. Nico Rosberg is a németeké, megtartják Buttont, csak azt nem tudni biztosan, hol. Negyedik helyük Lewis Hamiltoné, ő nem mozdul a McLarentől.

Az egyezkedésre még van idő, főleg, mert mindkét csapat anyagilag és technikailag is abszolút rendben van, nem függenek a Mercedes döntésétől. Brawnék már nyáron elmondták, összeszedték a 2010-es szponzorpénzüket, a visszafogottabb második szezonfélnek meg az az oka, hogy jelentős pontelőnyük miatt már a jövő évi autóra költöttek.

A McLaren hasonlóan gondolkodott, a 2011-ig érvényes Vodafone és a szeptemberben meghosszabbított Santander-szerződés anyagilag bebiztosította.

Ami természetes: a Merci a teljes Brawn-menedzsmentet helyén hagyná, Ross Brawn és kollégái a csillaglogó alatt dolgoznának tovább.

Nico Rosberg Mogyoródon a biztonságért kampányol

Az Allianz meghívására Magyarországra jön az F1-pilóta, hogy megmérkőzzön a legügyesebb magyar autóvezetőkkel és megossza velük tapasztalatait.

Magyarországra érkezik november 20-án Nico Rosberg, hogy a hungaroringi Allianz vezetéstechnikai pályán adjon tanácsokat a magyar autósoknak. A Williams Forma-1-es pilótája személyesen tart bemutatót azoknak a szerencsés érdeklődőknek, akik egy totójáték kitöltésével pályáznak, majd saját autójukkal a legjobbak között lesznek a november 15-i tanpályapróbán.

Az internetes játékot    helyesen kitöltők közül 120 résztvevőt sorsolnak ki, majd a 30 legügyesebb megmérkőzhet Rosberggel is.

A német versenyző Allianzzal közös célja, hogy felhívja a figyelmet a leggyakoribb balesetkiváltó okok, a gyorshajtás és az ittas vezetés veszélyeire, illetve a biztonsági öv használatára.