Jenson Button a McLarenhez igazolt

2009.11.18. 14:09 Módosítva: 2009.11.18. 14:16
Lewis Hamilton mellé még egy világbajnokot szereztek az angolok, teljes a nemzeti csapat. Bő 40 éve nem volt ilyen, kétbajnokos istálló húsz év után indul újra a Forma-1-ben.

Véglegesítette Jenson Button szerződtetését a McLaren, jövőre egy istállóban versenyez az idei és a tavalyi világbajnok – közölte az istálló weboldala szerda délután.

button hamilton

A Brawn GP-től Lewis Hamilton mellé érkező angol többéves megállapodást írt alá, nem hivatalos, hogy három évre, idényenként hétmillió euróért.

A McLaren kiemeli: a Forma-1 történetében először szerepel egymás mellett a két legutóbbi bajnok, illetve 1968 óta először vezet együtt két brit világbajnok brit csapatnál. (Akkor Jim Clark és Graham Hill a Lotusnál.)

Húsz év óta először lesz két vb-győztes márkatárs, 1989-ben - szintén a McLarennél - Ayrton Senna és Alain Prost alkotta a kettőst.

Button megszerzése az utóbbi napokban nyilvánvalóvá vált, a hét végén meglátogatta a McLaren wokingi központját, megegyezett a részletekről Martin Whitmarsh csapatfőnökkel. Kimi Raikkönen menedzserének nyilatkozata csak megerősítette az angol váltását.