Megmenekült a Sauber, indul az F1-ben

2009.12.03. 18:19
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hozzájárult ahhoz, hogy a Sauber tizenharmadik csapatként részt vegyen a jövő évi Forma-1-es világbajnoki sorozatban.

A BMW a múlt csütörtökön állapodott meg az alapító Peter Sauberrel, a BMW-Sauber többségi tulajdonának átadásáról.

Egyben jelezte, hogy elvetette korábbi tervét, melynek értelmében Qadbak nevű, svájci székhelyű befektetési cégnek adta volna át 80 százalékos részesedését. Sauber 1993-ban alapította csapatát, melyet 2005-ben adott át a BMW-nek, azzal együtt, hogy azóta is részt vett a technológiai fejlesztésekben.

A BMW autógyár július végén jelentette be, hogy kivonul a Forma-1-ből.

A FIA még a múlt heti fordulatot jóval megelőzően jelezte, hogy a csapat elindulhat a 2010-es versenyben, amennyiben valamelyik, már részvételi jogot szerzett istálló visszalép. A Toyota novemberben bejelentette, hogy kivonul a Forma-1-ből, így a Sauber előtt megnyílt az út.

Jövő évi szereplése az FIA mostani állásfoglalásával vált biztossá, az induláshoz már csak részvétel feltételeit rögzítő egyezmény (Concorde) aláírására van szükség.

A BMW-Sauber a 2009-es esztendőben hatodik volt a konstruktőrök mezőnyében a lengyel Robert Kubicával és a német Nick Heidfelddel.