Kimivel 3 év alatt nem dumáltam ennyit

2010.01.15. 19:02
Felipe Massa új csapattársa beszédesebb Raikkönennél, a brazil állítja, Fernando Alonsóval sem lesz gondja, még ha a múltban voltak is vitáik.

Harmadik csapattársát kapja idén a Ferrarinál Felipe Massa: 2006-os bemutatkozásakor Michael Schumacher, majd három évadon át Kimi Raikkönen mellett versenyzett, most Fernado Alonso következik.

A finn után nagy változást jelenthet egy spanyol, nem tagadja, ez a helyzet. ”Már sokat beszéltünk az autóról, hogyan tegyük versenyképessé. Fernandóval eddig többet dumáltam, mint Kimivel három év alatt. Persze nem volt nehéz, Kimi alig szólalt meg. Kijöttem vele is, igazából szavakra nem is volt szükség" - nyilatkozta a Ferrari edzőtáborában.

Madonna di Campiglióban síeltek és még kutyaszánt is hajtottak együtt Alonsóval, teljesnek tűnik az egyetértés, pedig nem volt mindig így. 2007-ben a spanyol és a nürburgringi futam után is összekaptak, Németországban koccantak is a pályán. Kollégája mindkétszer azzal vádolta Massát, hogy le akarta szorítani.

Tavaly a Szingapúr-balhé miatt került képbe a spanyol, új társa állította, tudott Nelsinho Piquet szándékos balesetéről.

Massa szerint ez már a múlt: "Jóban leszek Fernandóval, remekül dolgozunk majd együtt, nem hiszem, hogy villongások lesznek. Persze az biztos, hogy a pályán én akarok előrébb lenni, és ő is hasonlóan gondolkozik, de ilyen a sport. Bízom benne, hogy jó munkát végzünk együtt”.