Schumacher: A büntetésem kiábrándító

2010.05.17. 10:27
Hatodik helyett tizenkettedik lett Monacóban a hétszeres bajnok, állítja, a Mercedes jogosan fellebbez.

Húsz másodpercre váltott áthajtásos büntetést kapott Michael Schumacher a monacói három tagú versenybíróságtól, mert a Monacói Nagydíj utolsó kanyarjában megelőzte Fernando Alonsót. A német a hatodik helyre jött föl, amikor a befejező körben a biztonsági kocsi elhagyta a pályát, és a versenyigazgatóság zöld zászlókkal, illetve fényekkel jelezte, újra verseny van a célvonalig.

Schumacher elment, de visszasorolták, mert a szabálykönyv szerint ilyen esetben, amikor az utolsó körben megy a depóba a biztonsági kocsi, nem szabad előzni a célvonalig. A Mercedes megfellebbezte a bírák határozatát.

”Idén van egy új szabály, ami kimondja, hogy a biztonsági kocsi vonala és a célvonal között lehet versenyezni. A Ferrari-csapatfőnök arra hivatkozik, ha a futam SC (Safety Car=biztonsági autó) alatt fejeződik be, nem lehet előzni, de mindannyiunknak azt mondták az irányítók, hogy a kocsi bejön a depóba. Arra nem utaltak, hogy SC alatt fejeződne be a futam, tehát 15:51-kor, amikor megtudtuk, hogy a SC kijön a pályáról, úgy értelmeztük, a verseny folytatódik. 15:52-kor közölték velünk, hogy a pálya tiszta, zöld zászló van, 15:53-kor intették le a GP-t. Vagyis a FIA-tól kapott utasítások szerint a SC kijött a végén, így a futam nem az alatt fejeződött be. Emiatt tanácsoltuk a pilótáinknak, hogy még versenyezzenek. Ahogy mi láttuk, a többiek is rákapcsoltak, attól tartok, Fernando kicsit elaludt, ezt használtuk ki” – elemezte a helyzetet a BBC-nek Ross Brawn Mercedes-csapatfőnök vasárnap.

Michael Schumacher honlapján reagált a történtekre: ”Teljesen normális verseny lett volna a bírák döntése nélkül, de így az eredmény, hogy tizenkettediknek soroltak vissza, kiábrándító. Jogosan fellebbez a csapatom, úgy gondoljuk, hogy az ”SC be, tiszta pálya” azt jelenti, verseny van, szóval ráhajtottunk, és megelőztük Alonsót”.