3+2-en a világbajnokságért: bárki nyerhet

2010.10.22. 15:29
Koreában indul az F1-vb hajrája, az utolsó három futam öt esélyessel kezdődik. Webber favorit, Alonso és Vettel ugyanúgy áll kevéssel lemaradva, a mclarenesek enyhe hátrányukat még ledolgozhatják. Mindannyian beszéltek róla, mire számítanak a finisben.

Öt esélyese van még a Forma-1-nek három futammal a befejezés előtt, ráadásul a sansz nem csak matematikai, még az ötödik Jenson Button is nyerhet, ha jól hajrázik.

A favorit Mark Webber négy futamot nyert eddig, 16 ponttal vezet.

"Senki nem tudja, mi fog történni a következő három futamon, akkor sem, ha órákig találgatjuk. Ki kell mennünk, és a legjobb tudásunk szerint tenni mindent. Jó szezonunk van, a csapat idénye is sikeres, harcban vagyunk a vb-ért. Ami biztos, hogy be kell fejeznem a versenyeket, mindig ez lebeg a szemem előtt, de ez nem jelenti, hogy pozíciókat adhatok át, egyensúlyozni kell. A versenyen derül majd ki minden, bármi más lényegtelen. Nevetséges lenne számolgatni, annyi minden történhet. A legegyszerűbb, hogy megnyerem a következő két futamot, és vége. Az előnyöm szépen növekedett az utóbbi időben, ezt kell folytatnom, a legjobb formám kell hoznom, akkor, ha minden igaz, jönnek az eredmények is. Ez életem szezonja, eddig elégedett vagyok vele" - nyilatkozta Dél-Koreában az ausztrál.

öten

Fernando Alonso második, ugyanannyi pontja van, mint a harmadik Sebastian Vettelnek, eggyel több, négy futamon győzött. Arról beszélt, már így is élete legjobb évének érzi 2010-et: "Még nincs vége, de az öröm, a motiváció, a vezetés és a csapat szempontjából az idei a legjobb. Természetesen jó lenne bajnoknak lenni a végén, de ha mégsem tudjuk megcsinálni, akkor is nagyszerű emlékeim lesznek 2010-ről".

Vettel Alonsóhoz hasonlóan szinte vert helyzetből küzdötte vissza magát, csapattársát, Webbert is le kell győznie. Emlékeztették rá, három éve a McLarennél ez balul sült el, az angolok pilótái előtt Kimi Raikkönen nyerte a vb-t.

"2007-nek okai voltak, Kimi 17 ponttal volt lemaradva, de megcsinálta, mert kétszer győzött, és a többiek hibáztak. Nem hiszem, hogy a mostani helyzetet ahhoz lehetne hasonlítani, szerintem most másképp lesz" - állítja a német.

Lewis Hamilton sokáig vezette a pontversenyt, de az utóbbi öt futamon háromszor kiesett, így már több mint győzelemnyi a hátránya Webbertől.

"Minden lehetséges, remélhetőleg be tudjuk hozni a lemaradásunkat. Fantasztikusan érzem magam, optimista vagyok. Három verseny van, még sok pontot lehet szerezni, célom, hogy háromszor nyerjek. Nagyon megnyomjuk a hajrát" - mondta az angol.

Az utolsó esélyes a világbajnok Jenson Button, bár ő csapattársánál eggyel kevesebbszer, kétszer nyert idén, csak minimálisan vannak rosszabb sanszai, és majdnem ugyanannyira optimista.

"Mindig a következő a kritikus verseny, persze egyértelmű, nekünk sokkal nehezebb megnyernünk a vb-t, ám láttuk az előző években, hogy nem lehetetlen. Mindannyiunknak voltak problémái év közben, ha matematikailag lehetséges marad Korea után is, akkor még összejöhet".