Kubica már iszik, és cseveg a nővérekkel

2011.02.08. 14:30
Nemigen láttak olyan jó beteget, mint a lengyel, keze is szépen javul. Hamarosan még kétszer megműtik.

"Az állapota sokat javult, jónak mondható, ahhoz képest, hogy mekkora balesetből jön. Nincs gyulladása, kezének vérkeringése remek, minden paramétere normális. Szépen gyógyul, bizakodóak vagyunk" - tájékoztatott kedden Robert Kubica egyik orvosa, Giorgio Barabino a Pietra Ligure-i kórházban, ahol a ralibalesetes F1-pilótát vasárnap óta ápolják.

Eddig csak jobb alkarját és kezét műtötték és mentették meg az amputálástól. A végtag remekül regenerálódik: "Még 48-72 órát  intenzíven lesz, ezalatt figyeljük, működik-e a karja és a keze. A felépülési idejét optimistán látjuk az egynapi javulás után, mert a beteg kiválóan reagál".

Kubica már hétfőn magához tért, beszélhetett a családjával, menedzserével, és bement hozzá a volt Renault-főnök Flavio Briatore is.

"Hétfőn majdnem egész nap ébren volt, még akkor is, ha fájdalmai vannak. Gyógyszereket kap, ennek ellenére beszélget a menedzserével és a kórházi személyzettel. Már tud inni, és kisebb mozdulatokra képes a kezével - mondta Barabino, de a teljes felépülésről még óvatosan nyilatkozik. - Jósolni még mindig nehéz, annyi biztos, hogy ilyen erős beteggel alig találkozunk. Részlegesen már néhány hónap múlva felépülhet, meglátjuk, hogy ugyanúgy fog-e működni a keze és az alkarja, mint korábban. Ha igen, ahhoz mindenképp egy évre van szükség".

A Lotus-Renault délután azt közölte, csütörtökön műtik törött jobb vállát és jobb lábát, három-négy nappal később törött könyökét. Az istálló a lengyel orvosaihoz hasonlóan nagyon pozitívan beszél a versenyzőről, illetve gyógyulásának üteméről.

Helyetteséről annyit lehet tudni, hogy Bruno Senna mellett Vitantonio Liuzzi és Nick Heidfeld is jelölt, erősítette meg Eric Bouiller csapatfőnök.

Kubica nem akar másik kórházba menni

"Nagyon örülünk, hogy elégedett a munkánkkal, és nem akarja, hogy máshová szállítsák" - árulta el Giorgio Barabino, hogy a versenyző továbbra is az ő intézményükben szeretné kezeltetni magát. A Santa Corona Kórházban mindent megkap, a Lotus-Renault szerint még két-három hétig marad a Genova melleti klinikán, addig kiderül az is, hol folytassák a rehabilitációt. (Index/MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport