Elszúrhatták a radikális McLarent

2011.03.03. 11:10

Februárban, a többi élcsapat után mutatta be új autóját, az MP4-26-ost a McLaren-Mercedes, a csúszás nem csoda, mert annyi újdonság van rajta. A teszteken viszont az eredmény nem látszik, Lewis Hamilton és Jenson Button nem tud kilépni a középmezőnyből, már aggódnak a gép miatt.

"A 2009-es kocsi szörnyű volt, ugrált, blokkolt és három kerékre állt a kanyarokban, leszorító erő nélkül. A mostani egyiket sem csinálja, jól kezelhető, jobban, mint a tavalyi, de nincs akkora leszorító ereje, emiatt gyengének érzem" - árulta el Hamilton a Reuters hírügynökségnek.

mcl4-26

Button sem tagadta ugyanezt, de reménykedik: "Amikor először mentem az autóval, nem volt olyan érzésem, hogy hű, ezzel mindenkit lesöprünk. Sokkal kisebb a leszorító ereje (mint az előzőnek), és az új gumik is máshogy kopnak rajta. Nincs rajta semmi rémisztő, ha dolgozunk a beállításokon, fejlődhet".

A McLarennél az utolsó, jövő heti tesztben bíznak, illetve hogy a két héttel eltolt szezon első futamára sikerül új alkatrészekkel módosítani a gépen. Barcelonában 9-étől tesztelnek, az Ausztrál GP március 27-én lesz.