Csak a célegyenesben használják a mozgó szárnyat az ausztrál idénynyitón

A FIA csütörtökön véglegesítette az állítható hátsó légterelő alkalmazására Ausztráliában érvényes szabályokat.

A pályán két pontot jelölnek ki, az első egy ellenőrző pont, a másodiktól lehet kapcsolni a szárnyat. A 14-es, vagyis az utolsó előtti előtti kanyarnál megnézik, hogy a követő autó egy másodpercen belül van-e ellenfeléhez képest, ha igen, a pilótának fény jelzi a műszerfalon, illetve rádión is szólhatnak, hogy használhatja az eszközt az utolsó, 16-os kanyar kezdetétől a célegyenes teljes hosszán. (Lásd az ábrán.)

A bekapcsolás pontos helyét aszfaltra festett csík jelzi. Innét 867 méteren át, maximum az első kanyarig maradhat átállítva a légterelő, amivel magasabb végsebességre gyorsulhat a kocsi. Forduláshoz már a visszazárt elem a kedvezőbb, fékezésre automatikusan visszaáll a szárny az alapállapotába.

Az üldözött versenyző ekkor nem használhatja a rendszert, kivétel, ha maga szintén üldöző is egyben, és ugyancsak másodpercen belül volt az előtte állóhoz képest.

Mindez csak a versenyen érvényes, az edzéseken és az időmérőn bármikor szabadon használható a rendszer. A futam első két körében viszont tilos bekapcsolni.

A Forma-1 péntektől szabadedzésekkel indul Melbourne-ben, a verseny vasárnap lesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59