A McLaren volt a leggyorsabb az első futam első napján, de Fernando Alonso szerint ez semmit nem jelent. A McLaren a teszteken szenvedett, Melbourne-be átalakított kocsival érkezett, amit élesben próbált ki az edzéselső Jenson Button és a második Lewis Hamilton.
"Semmi új eddig, de mi mást is várhatnánk? A két edzésből még nem derül ki az erősorrend. De sok csapat van, ami a győzelemre hajthat" - idézte az autosport.com Alonsót, aki a harmadik időt futotta, minimális hátránnyal.
Button egyetért vele: "Nincs értelme az időket nézni, mindenki mást csinál, annyi variáció van már a KERS-szel, az állítható szárnnyal meg mindennel".
Hamilton meggyőződése, hogy az MP4-26-os jobb lett az egyszerűbb kipufogórendszerrel, ám ő is óvatos. "A kocsi előrelépésnek tűnik, de hogy versenyben vagyunk-e, csak holnap derül ki" - mondta a másik mclarenes.
Továbbra is kérdés, mit bírnak a gumik, Alonso teljesen bizonytalannak mutatja magát, a többiek viszont már kapiskálnak valamit.
"Abból, amit ma tapasztaltunk, lehet, hogy tíz kört tudunk menni egy szettel, lehet, hogy harmincat" - nyilatkozta a spanyol, de csapattársa, Felipe Massa szerint az ausztrál pálya kevésbé fogyasztja a gumit, mint a barcelonai, amin a legtöbbet gyakoroltak.
Button biztos benne, "nem akkora a kopás, mint a teszteken, a gumik megbízhatóbbak".
Szombaton jön még egy szabadedzés, majd magyar idő szerint reggel héttől az időmérő.
- Biatorbágy, Sasbérc út
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon